Tomislav Momirović építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter és Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere kedden adta át a forgalom számára a Nagybecskereket elkerülő forgalmi körgyűrű frissen elkészült 3,7 kilométeres szakaszát.

„Büszke vagyok arra, hogy sikerült befejeznünk a Nagybecskerek körüli körgyűrű negyedik szakaszát, ennek elkészülte kulcsfontosságú a teherforgalom városból való kihelyezésének szempontjából” – mondta Momirović miniszter.

Hozzátette, a körgyűrű ötödik, mintegy 4 kilométeres szakaszának építése tavasszal veszi kezdetét, melynek elkészülése után véglegesen száműzik a teherforgalmat a városból.

„Szerbia kormányának célja, hogy Nagybecskerek ne csak Vajdaság, hanem egész Szerbia ipari központja legyen. Arra számítunk, hogy megduplázzuk a gazdasági tevékenységet, és ez a város lesz hazánk fejlődésének motorja” – mondta Momirović.

Salapura kijelentette, hogy a várost körülvevő körgyűrű témája közel 40 éve merült fel, és az első szakasz 1987-ben készült el.

„Az út megnyitásával a tranzit teherforgalom nagy része kikerül a városból. Így kevesebb jármű lesz a városban, kevesebb lesz a torlódás és a környezetszennyezés, és a városi utak is kevésbé amortizálódnak majd” – mutatott rá a polgármester.

Átadták a nagybecskereki kerülőút negyedik szakaszát (Fotó: Építésügyi Minisztérium)