Csütörtökön Belgrádba mennek az Újvidéken tüntető földművesek, ám traktorjaikat az újvidéki Báni Palota előtt hagyják, írja a szerb sajtó.

A gazdák azután döntöttek így, miután tájékoztatták őket, hogy Ana Brnabić nem tud Újvidékre utazni, ellenben 9 órára várják a tiltakozók küldöttségét a szerb kormány épületébe.

Az ígéretek szerint a megbeszélést követően a termelők követeléseivel kapcsolatosan a kormány rendeleteket ad majd ki.

Mileta Slankamenac, aki a tárgyalásokon a gazdák egyik képviselője megismételte, hogy követeléseik az üzemanyag és a napraforgó árának módosítására vonatkoznak, illetve a hitelfeltételekkel és más dolgokkal kapcsolatosan is bizonyos változásokat akarnak.

Hozzátette, a tejprémium kérdését sikerült megoldani, és az mostantól 15 dinár lesz, de továbbra is követelik az elemi csapás kihirdetését.

A tiltakozó gazdák korábban azt mondták, ha Ana Brnabić nem keresi fel őket Újvidéken, akkor kiterjesztik az útblokádokat.

Elemi csapás kihirdetését követelik