Folyamatban van a szabadkai városnapi rendezvénysorozat megszervezése. Pillanatnyilag még nem lehet minden részletet tudni, de a fellépők kiválasztásának folyamata már a vége felé jár, tudta meg a subotica.com.

Az, ami a portál értesülései szerint már szinte teljesen biztos, hogy a város főterén fellép majd a budapesti 100 Tagú Cigányzenekar.

Ez az együttes utoljára 2016-ban vendégszerepelt az észak-bácskai városban, akkor a sétaerdei sportcsarnokban háromórás koncertet adott mintegy 2500 néző előtt.

A zenekar városnapi költségeire 1,18 millió dinárt irányoztak elő.

Szabadka szeptember elsején ünnepli a városnapot, amikor sor kerül a képviselő-testület díszülésére is. Ekkor, illetve az ezt megelőző és követő napokban számos kulturális és sporteseményre kerül sor a városban. Ezeket, mintegy felvezeti az Interetno fesztivál, ami augusztus 23. és 27. között zajlik a főtéren, illetve a Népkörben.

A teljes városnapi programot várhatóan a következő tíz nap során ismertetik az illetékesek.

A 100 Tagú Cigányzenekar a sportcsarnokban (Fotó: Subotica.com)