Arról olvashattunk az elmúlt időszakban, hogy teljesen felújítják az egykori Basch-ház épületét, abban pedig egy bécsi hangulatú étterem és kézműves sörfőzde nyílik, a tetőterében néhány vendégszobát alakítanak ki. A projektumot a szabadkai DG Construction Company irányítja, ők vásárolták meg a védelem alatt álló épületet.

Az arra járó polgárok viszont aggódva tapasztalták, hogy a felújítás során egyre kevesebb maradt a különlegesnek számító házból, és feltették a kérdést, hogyan lesz ebből rekonstrukció, ha szinte semmi sem marad az eredeti épületből?

A Lázár cár utca legelején található épületet 1887. környékén építették fel Macskovics Titusz ismert szabadkai építészmérnök tervei alapján, Kertész Sándor szabadkai főorvos megrendelésére. Az épület eklektikus stílusjegyeket hordoz, a neoreneszánsz jegyei dominálnak, mindazonáltal a reneszánsz nyaralókra emlékeztet. Szabadka város védett magjában található, amely kulturális-történeti egységként kiemelt jelentőségűnek számít, az épület is kiemelten fontos. Egyedülálló épületnek számít azért is, mert teljesen külön áll minden más építménytől, négy oldaláról megközelíthető és különös a belső elrendezése is. Különlegessé teszi a központi hall, amely felett üvegtető volt található.

A Szabad Magyar Szó felkereste a beruházót, Igor Dulić pedig részletesen elmondta, mi is történt az épülettel.

Dulić: Nem erre számítottunk, kétszáz évre építünk

Igor Dulić, a DG Construction Company igazgatója a Szabad Magyar Szónak elmondta, őket is sokkolta, hogy az épület ennyire rossz állapotban van.

– Több mint egy éve dolgozunk ezen a projekten a Községközi Műemlékvédelmi Intézettel közösen. Nagyon részletesen és aprólékosan dolgoztuk ki, a budapesti Lima Kft. készítette a terveket. Amikor megvásároltuk az épületet, fogalmunk sem volt, hogy ennyire rossz állapotban van. A pince katasztrofális állapotban, száz éve vízben állt. A falakat több alkalommal átfestették, tapétázták, nem is látszott, hogy ennyire szétmállott minden. Ezen a területen valamikor folyó haladt át, a talajvízszint olyan magas, hogy az év felében víz volt a pincében. Mindezek tudatában, a Községközi Műemlékvédelmi Intézettel egyeztetve arra jutottunk, hogy minden rekonstrukció, felújítás hiábavaló lenne, ha nem építenénk az épületnek egy új alapot. A régi alapot el kellett távolítani, mert a téglák egyszerűen szétmállottak a kezünkben – magyarázta Dulić, majd hozzátette, az új alap a legmodernebb vízszigeteléssel rendelkezik, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy az épület veszélyben legyen. Hasonló problémát okozott az új szennyvízcsatorna is, aminek következtében még nagyobb víz öntötte el a pincét, ezzel hatalmas kárt okozva.

– Már a kezdetben az volt a megállapodás, hogy a tetőt eltávolítjuk, mert az nem az eredeti tető volt eleve, azt felújították a második világháború után. Mivel a tetőtérben apartmanok kialakítását tervezzük, ezért azt teljes egészében felújítjuk, azzal, hogy nem változik az épület magassága, ezt ki szeretném emelni. A gerendákat egyenként átnézzük, amit lehet, megőrzünk. Amikor megkezdtük a tető bontását, a gerendák mintegy harminc százalékát tudtuk megőrizni és tudjuk majd felhasználni az építés során. A többi sajnos mind elrohadt. A másik gondot az oda beköltöző galambok okozták, ideális élőhelyük volt, de hatalmas kárt okoztak, hiszen száz éven keresztül senki sem járt a padláson. Hasonlóan jártunk el a téglákkal is, amelyeket egyenként néztünk át és őriztük meg, amelyik erre alkalmas természetesen. Azért mondom ezt, mert nekem beruházóként nem éri meg új falakat építeni, ez legyen egyértelmű. Én örültem volna a legjobban, ha az épület jó állapotban van – mondta Dulić.

A díszek újra felkerülnek az épületre

Az igazgató elmondta, hogy az ornamentika kilencven százaléka teljesen tönkrement. Minden egyes darabot óvatosan távolítottak el, és minden egyedi dísz visszakerül a helyére. Kiemelte, az évek során az aktuális bérlők igyekeztek szépítgetni az épületet, így úgy tűnhetett, hogy az épület díszelemei jó állapotban vannak, azokat azonban nem gipszből, hanem sztiroporból készítették el.

– Jelenleg a gyárban nagy gonddal készítik a díszelemeket. A célunk az, hogy azok visszakerüljenek a helyükre, de ne ideiglenes díszei legyenek az épületnek, hanem kétszáz évre szóljanak – mondta Dulić.

Szerencse, hogy a beruházó nem menekült el

Megkérdeztük a Községközi Műemlékvédelmi Intézetet is, akik a felújítást felügyelik, minden a terv szerint halad-e, és van-e ok aggodalomra, ha az épület jövőbeni kinézetéről beszélünk. Szűcs Balázs igazgató megkeresésünkre azt mondta, minden a megbeszéltek szerint alakul, de tény, hogy a beruházó olyan dolgokra bukkant a felújítás közben, amire ő maga sem számított.

– Az épület egyes falai száz éve vízben állnak. Mi is meglepődtünk és a beruházó is. Omladoznak a téglák, szétrohadtak a gerendák, rozsdásak a vas elemek, borzasztóan rossz állapotban van az épület. Azt kell, hogy mondjam, szerencsénk van, hogy egy olyan beruházó vásárolta meg az épületet, aki nem menekült el ennek láttán, hanem komolyan áll hozzá és mindent megtesz, hogy az épületet hosszútávra építse fel – mondta Szűcs.

Hat hónap múlva állni fog az épület

Beruházóként egy teljesen új koncepciót képzeltek el az épületben.

– Valóban igyekszünk, hogy egy időtálló és szép épületet építsünk. A tervek szerint hat hónapon belül elkészül az épület, a polgárok láthatják majd milyen csodálatos lesz az új pompájában – mondta Dulić.

Sörfőzde, étterem, múzeum

A DG Construction Company vezetője elmondta, amint minden a helyére kerül az épület pincéjében egy bécsi típusú kézműves sörfőzde, az épületben pedig étterem nyílik majd. A tetőtérben lesz néhány vendégszoba is. Az elképzelés az, hogy az egész a múlt századelő hangulatát idézze meg, azért Basch Istvánnal együttműködve egy múzeumi rész is lesz az épületben. A volt tulajdonos segít abban, hogy fotókon és tárgyakon keresztül megidézhető legyen a város akkori hangulata, hogy megjelenjen az épület eredeti kinézete is. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a vendéglátóipari egység mikor nyílhat meg, a beruházó ígérete szerint viszont egy különleges és egyedülálló színfoltja lesz Szabadkának.

  

 

A Basch-ház látványterve (Fotók: DG Construction Company)