Leomlott a szabadkai Dusnoki család házának tetőszerkezete. Dusnoki Stipan és Erzsébet több mint 40 éve él az 1900-as évek elején épült házban – tudósított az esetről az RTV.

A tető egy részét lefóliázták, de azokon a részeken, amelyeket még nem fedtek be, a csapadék utat tört a házba, és így még nagyobb kár keletkezett.

A házaspár az első éjszakát a szomszédnál töltötte, majd az udvaron aludtak, végül beköltöztek a két középső szobába. A szomszédokon kívül a házaspár segítségére sietett a helyi közösség vezetősége is.

Az idős házaspárnak elsősorban építési anyagra (gerendákra, deszkákra és fóliára) van szüksége, de olyan emberekre is, akiknek van markolójuk, ugyanis le kell bontani a ház egy részét. Aki bármilyen módon segíteni szeretne a családnak, megteheti személyesen a Kutuzov tábornok utca 6. szám alatt, vagy felkeresheti a Dusnoki házaspárt a 064/366-00-61-es telefonszámon. Ezenkívül a helyi közösségen keresztül is eljuttathatják adományaikat a rászoruló családnak.

 Az idős házaspár önerőből nem tudja ismét lakhatóvá tenni az otthonát (Fotó: danas.rs)