Az elégedetlen földművesek egyik képviselője, Slavko Ilić hétfőn újságírókkal közölte, hogy távozott az Ana Brnabić kormányfővel folytatott megbeszélésről, mivel meggyőződése, hogy a tárgyalás nem lesz sikeres.

– Elhagytam a megbeszélést, mert a kormányfő azonnal elkezdett győzködni minket, hogy mi vagyunk a hibásak – magyarázta Ilić.

Elmondása szerint a földművesek készek tárgyalni, és azt akarják, hogy minden kérdésben megállapodásra jussanak.

Mint mondta, a gazdák megértik, hogy a pénzügyi lehetőségek végesek, de a legalapvetőbb feltételeket akkor is teljesíteni kell.

– Félek, mert nem szeretném, hogy ez a feszültség fizikai leszámolásba torkolljon a földművesek és a nép között, ugyanis mindenki ideges – figyelmeztetett Ilić.

Rámutatott, hogy a gazdák Versecről, Pancsováról, Kragujevacról, Požarevacról és más településekről is traktorokkal indultak Belgrád felé, de a rendőrség feltartóztatta őket.

Ilić közölte, hogy amennyiben nem teljesítik követeléseiket, a földművesek folytatják az útblokádot.

Földművesek: Nem született lényegi megállapodás, folytatódnak a tiltakozások

Nem jutottak egyről a kettőre a földművesek a szerb kormánnyal folytatott hétfői megbeszélésen (Fotó: Dragan Mujan/Nova.rs)