Idén huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre Szabadkán az Interetno Fesztivál augusztus 23. és 27. között, jelentették be kedden Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központban a szervezők.

– A nyomtatott és az elektronikus sajtóval közös feladatunk, hogy megnyugtassuk a szabadkai és környékbeli polgárokat, illetve a fesztivál minden vendégét, hogy az idén is lesz Interetno Fesztivál – hangsúlyozta Bodrogi Béla, a Népkör főtitkára és hozzátette, az idei fesztivál arculatáról Janovics Erika díszlet és jelmeztervező gondoskodott, a reklámanyag elkészítésében pedig a Dielle cég munkatársai vettek részt.

Egyszeri és megismételhetetlen produkció

Bodrogi Hajnalka koordinátor a fesztivál programjának ismertetését az utolsó nap eseményeinek bemutatásával kezdte.

– Ez egy rendhagyó program lesz, láthatják, hogy két plakát is készült a Fesztiválra. Az egyik egy általános, a másik pedig egy nagy, közös produkciót hirdet, amit a Népkör Róna táncegyüttese, illetve a kecskeméti Hírös Agóra Kecskemét Táncegyüttes valósít meg. A Róna táncegyüttes Bartók Béla hagyatékára építkezve mutatja be produkcióját, a Kecskemét Táncegyüttes pedig Kecskemét szülötte, Kodály Zoltán munkásságát mutatja be augusztus 27-én a fesztivál nagyszínpadán. Ez egy nagy produkció úgy intézményünk, mint a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Egyesület életében, hiszen a műsornak közel százötven résztvevője van, és nagyon sok munkát fektettek bele a fiatalok, a rendező, a koreográfusok, zenészek, jelmez- és díszlettervezők, hang- és fénytechnikusok. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom lesz Szabadkán, amit szabad téren mutatnak be, majd ezt követően Kecskeméten és több előadás nem is lesz – ecsetelte Bodrogi Hajnalka.

A fesztivál szervezőcsapata: Polyákovity Izabella, Rumenyákovity Szilvia, Bodrogi Béla és Bodrogi Hajnalka

Polyákovity Izabella elmondta, mivel a fesztivál kiemelt vendége idén Kecskemét, így onnan nemcsak zenészek és táncosok, de kiállítók is érkeznek a kézműves vásárra. Polyákovity hozzátette, hogy az Interetno Fesztivált az UNESCO (Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) védnöksége alatt szervezik meg, ezért összművészeti eseményként igyekszik teljes szellemi és kulturális örökségünk egészét bemutatni.

– Ehhez a zene, a tánc és a színház mellett hozzátartoznak kézműves hagyományaink is. Így a régi mesterségek vásárán régi, elfeledett kézműves technikák elevenednek meg, és újjáélednek olyan technikák, mint a kovácsműhely, a gyertyaöntés, és egyéb mesterségek. A kecskeméti Kovács Kékfestő műhely is vendégeskedik nálunk, ők a gyermekeknek mutatják be a kékfestés alapjait, emellett ki kell emelni Kádár Ferkó fotószínházát is, amely szintén a kirakodóvásárt gazdagítja – mondta Polyákovity Izabella és hozzátette, bőrdíszművesekkel, selyemfestőkkel, gyöngyékszer-készítőkkel, hímzőkkel is találkozhat a közönség a kirakodóvásáron.

Hat hazai és négy külföldi táncegyüttes érkezik

A táncpanorámák és gyermekfoglalkozások mellett gazdag világ- és népzenei programokkal is várják idén a közönséget. Fellép majd a Szabadkai Fúvószenekar, az Aranypáva-díjas Pendergő zenekar, a Red Corner zenekar, a nemzetközi világzenei toplistára is felkerült Cimbalom Brothers családi zenekar, és a Karaván Família zenekar, amely a hagyományos roma zenét ötvözi más stílusokkal.

Rumenyákovity Szilvia elmondta, hogy az idei Interetno Fesztiválon tíz táncegyüttes mutatkozik be, ezek közül hat hazai, négy pedig külföldi, akik Szlovákiából, Szlovéniából, Magyarországról és Montenegróból érkeznek.

– A nyitóceremónia a fesztivál második napján, augusztus 24-én 19 órakor egy ünnepélyes felvonulással veszi kezdetét a Szent Teréz Székesegyháztól Etnopolisig. A közönség több mint háromszáz táncos produkcióját nézheti meg. Másnap, augusztus 25-én is tartunk táncpanorámát, a csoportok ekkor hosszabb műsorral mutatkoznak majd be – mondta Rumenyákovity Szilvia.

A gyerekek minden nap játszóházas programokon vehetnek részt, a bulizni vágyókat pedig éjszakánként a fesztiválklubba várják.

A XXI. Interetno Fesztivál részletes programja a www.interetno.net honlapon található.

XXI. Interetno Fesztivál arculatáról Janovics Erika díszlet és jelmeztervező gondoskodott (Fotó: Facebook/Interetno Festival)