Szerbiában a minimálbér emelése csak az adók és járulékok összegére vonatkozó konkrét feltételek teljesítésével volna lehetséges, úgy hogy a munkaadók se menjenek csődbe – jelentette ki Milena Amon, a Szerbiai Vállalkozók Jogvédő Egyesületének képviselője.

Mint mondta, drasztikusan csökkenteni kell az adókat és járulékokat, majd az így keletkező különbözetet hozzá kell adni a dolgozóknak fizetett minimálbér összegéhez. A Szerbiai Munkaadók Szakszervezete által végzett felmérésben részt vevő cégek 87 százaléka ugyanezen a véleményen van – írja a Nova.

Az egy munkás után fizetendő adó- és járulékteher 55 és 57 százalék között mozog, ami – mint Milena Amon rámutatott – őrültség. Elmondta, hogy a minimálbér 33.804,96 dinár helyett 53.871 dinárnak kellene lennie.

Szerinte ez a megoldás a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyaránt megfelelne.

„Erre azért van szükség, hogy minden minimálbért kapó munkavállaló normálisan megélhessen, mert ez most nem lehetséges” – mondta Amon. Hozzátette, hogy a szerb kormány azon javaslata, hogy a minimálbér 40 ezer dinár legyen, nincs összhangban a minimális fogyasztói kosárral.

„Nem hiszek abban, hogy ezekből a tárgyalásokból bármi lesz. Mindenekelőtt az adórendszer átfogó reformjára van szükség, és nem úgy tűnik, hogy ez a következő hónapban megtörténik” – jelentette ki Amon.

Zoran Mihajlović, a Szerbiai Független Szakszervezetek Szövetsége (SSSS) Tanácsának titkára úgy véli, hogy a minimálbér jelenleg nem lehetne kevesebb 50 ezer dinárnál.

„Számomra úgy tűnik, hogy átlépték a tűrésküszöböt, és nem kizárt hogy általános tiltakozásra kerül sor az országban” – figyelmeztetett Mihajlović.

Hétfőn megkezdődtek a 2023-as minimálbérről szóló tárgyalások Szerbia kormánya, a szakszervezetek és a munkaadók között, a tárgyalássorozat szeptember közepéig tart. Abban az esetben, ha addig nem születik megállapodás, a minimálbér új összegét Szerbia kormánya határozza meg. A kormány korábbi bejelentése szerint reális, hogy a minimális fizetés 2023-ban 40 ezer dinár lesz, ám a szakszervezetek szerint a minimálbér nem lehetne kevesebb 50 ezer dinárnál – írja a Nova.

Szerbiában a júliusi minimálbér 33.804,96 dinár volt, míg a minimális fogyasztói kosár a legfrissebb adatok szerint 43.695,45 dinár volt az év közepén.