A legalacsonyabb megélhetéshez szükséges bérek Európában címmel indított projektet a tavalyi év folyamán az Emancipációs Politikáért Központ. A cél az volt, hogy bemutassa a reális költségeket az európai országokban és egyben rámutasson a hatalmas különbségre, ami a hivatalos minimálbér és a reális költségek között.

A különbség pedig valóban hatalmas, hiszen Európa ezen régiójában a minimálbér mindössze a költségek negyedét fedik, vagyis a negyedét annak, ami az alapvető élethez kellene egy munkásnak és családjának.

A régióban a megélhetéshez szükséges összeg és a minimálbér alakulása százalékban (cpe.org.rs)

A központ 2018-as felmérésre azt mutatta, hogy a megélhetéshez 98.030 dinár kellene, míg a minimálbér ennek mindössze 25 százaléka volt. A 2021-es költségek alapján most frissítették ezeket az adatokat, amelyekből kiderült, hogy a megélhetéshez jelenleg 114.752 dinárra van szükség, ez pedig azt jelenti, hogy jelenleg a minimálbér ennek 28 százalékát fedi, írja a Nova.rs.

Annak ellenére, hogy a tisztességes megélhetéshez szükséges fizetést az olyan nemzetközi dokumentum is felismeri, mint az ENSZ emberi jogokról szóló általános dokumentuma is, Európa szerte nagyon sokan vannak, akik minimálbérből tengődnek, amiből az alapvető dolgokra sem jut.

Az élethez szükséges bér alapvető emberi jog. Annak minden esetben fednie kellene a szükséges élelmiszerre, ruházkodásra, közlekedésre, kommunikációra, kommunális szolgáltatásokra, oktatásra, kultúrára, egészségügyi ellátásra, tisztálkodásra, pihenésre szánt költségeket.