„44 éves vagyok, de 74-nek érzem magam. Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Túlságosan kimerültem. Nem alszom, de ha igen, akkor is fáradtabban ébredek, mint ahogy lefeküdtem” – írja Mila Kaić újvidéki édesanya, akinek három gyermeke közül a legkisebb autista, társbetegségekkel. Levele, melyben a köztársasági és tartományi kormányt is arra kéri, kerüljön végre napirendre a gyerekeket ápoló szülők ügye, villámgyorsan terjedt el az interneten.
“Fogadják el a gyereküket ápoló szülőkről szóló törvényt, adjanak asszisztenseket, ne kelljen fizetnünk a személyi kísérőkért. Fogytán van az erőm, és nem tudom, mi lesz a gyerekemmel, ha én már nem leszek. Kérem, hozzák meg ezt a törvényt” – kéri az édesanya.
Bár a szóban forgó törvényt még 2017-ben el kellett volna fogadni, ez a mai napig nem történt meg. A törvény értelmében a szülők fizetést kapnának az ápolásért.
Illusztráció: Pixabay