A cetinjei mészárlást követően, amely során a támadó megölt tíz embert, a montenegrói belügy közzétette, hogy 67.545 polgárnak van az országban fegyvere, vagyis minden tizedik montenegrói fel van fegyverkezve. A nem hivatalos felmérések viszont azt mutatják, hogy Montenegróban minden bejelentett fegyverre jut egy illegálisan tartott is. Az interneten megjelent egy kutatás eredménye, amely a világ országait rangsorolja a fegyvertartás tekintetében. Montenegró és Szerbia megosztva áll a harmadik helyen, rögtön az Amerikai Egyesült Államok és Jemen után. A hivatalos statisztika mégis másról tanúskodik.

A Szerbiai Rádió és Televízió riportjából viszont az derül ki, hogy ez a rangsorolás nem valós. A kutatás szerint ugyanis, amely egyébként 2017-es adatokra hivatkozva, Szerbiában egy lakosra 39,1 fegyver jut, a köztévének nyulatkozók viszont azt mondják, ez egyáltalán nem igaz, hozzátéve, hogy a kutatás nem választja szét a legálisan és illegálisan tartott fegyverek számát.

„Szerbiában jelenleg mintegy 900.000 legálisan tartott fegyver van mintegy 580.000 legális tulajdonosnál. Ennek értelmében a lakosság 12,6 százalékának van fegyvere, vagyis száz lakosra jut hét darab fegyver. Ezzel a statisztikával mi az utolsó előtti helyen vagyunk a régióban, utánunk, kevesebb fegyverrel csak Észak-Macedónia van”, nyilatkozta a köztévének Zorica Subotić, a Szerbiai Nemzeti Szövetség a Fegyverekért képviselője.

Szerbia egyébként 2015 óta szigorítja a fegyverek beszerzési és tartási feltételeit is. Mindennek köszönhetően mintegy 300.000-el csökkent a fegyverek száma.

Azok, akik fegyvert szeretnének viselni, több vizsgálaton is át kell esniük, többek között egészségügyin is, amelyet ötévente meg is kell újítaniuk. A szakértők viszont hozzáteszik, a törvények szigorításának következménye, hogy növekszik az illegálisan tartott fegyverek száma. A Belügyminisztérium korábban 60.000, majd 120.000 illegálisan tartott fegyverről nyilatkozott, majd egyszer csak megszűnt közölni, hogy mennyire becsülik az engedély nélkül tartott fegyverek számát.

A szerbiaiak 12 százalékának legálisan van otthon fegyvere (Pixabay, Illusztráció)