A rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának nyomozóját, a 38 éves Negoslav U.-t négy évvel ezelőtt a legjobb rendőrnek járó elismeréssel tüntették ki, múlt csütörtökön, augusztus 18-án viszont hivatali helyzettel való visszaélés miatt letartóztatták, ugyanis drogdílereket védelmezett rendőr kollégáitól.

A „Legjobbak közt a legjobb” címet és az azzal járó plakettet 2018-ban a pancsovai különleges brigád egyik tagja és a kevevárai tűzoltó-mentő osztag egyik tagja mellett a pancsovai bűnügyi rendőrség munkatársaként dolgozó Negoslav U. kapta meg.

Negoslav U.-t és rendőr kollégáját, a 43 éves Z. Đ. -t csütörtökön vették őrizetbe a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya és a belgrádi felsőfokú ügyészség közös akciója keretében.

A kora reggeli órákban a belső ellenőrzés több mint 20 munkatársa hatolt be a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (SBPOK) Belgrád Makiš városnegyedében található helyiségeibe, ahol a két kollégát megbilincselték.

Negoslavot hivatali visszaéléssel gyanúsítják, pontosabban azzal, hogy 2021. februárjától 2022. márciusáig D.G. és D.M. drogdílerek számára lehetőséget biztosított, hogy kábítószert szerezzenek be.

A gyanú szerint Negoslav U., habár rendőrként tudta, hogy a két személy mivel foglalkozik, védte őket kollégáitól, illetve a rendőrségtől, így azok megúszták a letartóztatást, közölte a belügyminisztérium.

A gyanú szerint Negoslavot, és kollégáját, Z. Đ.-t azzal is gyanúsítják, hogy a múlt év végén részt vettek fél kilogramm marihuána lefoglalásában, amit D.G.-től koboztak el, ám erről nem értesítették sem az ügyészséget, sem a bíróságot.

A nyomozókat 48 órás őrizet alá helyezték, majd kihallgatták őket. Tagadták a bűncselekmények elkövetését, az ügyész előtt hallgatással védekeztek.

Illusztráció (Fotó: 021.rs)