Pár nappal ezelőtt államelnökünk a „Szerbia jövője” Instagram-oldalon büszkén tudatta az országgal: Szerbia natalitása megugrott az idei év első felében, ugyanis 521 újszülöttel van több, mint tavaly ilyenkor. A szerb államfő olyat is mondott, hogy az állam még többet fog áldozni Szerbia jövőjére, azaz a gyerekekre.

Marija és Đorđe Gaćeša „Szerbia jövőjéhez“ nem kis mértékben járult hozzá: Iris, Inda, Ina és Irina lányaik egy napon születtek, méghozzá természetes úton. A négy hónapos négyes ikreknek van egy két és fél éves nővérük is, Iskra. A kisbabák pelenkái és tápszerei havonta 90 ezer dinárba kerülnek, ráadásul a gyógytornászt is fizetni kell, ezért a szülők segítséget kértek Belgrád városától. A főváros közölte: a támogatásukra nincs pénz a kasszában. – Fehér Rózsa vezércikke

Borítónkon az AP hírügynökség fotója látható

Az aszály miatt csődközelbe kerülhetnek a gazdák
Országszerte utcára vonultak traktoraikkal a gazdák az elmúlt hetekben. Magasabb felvásárlási árat követeltek a napraforgóért, üzemanyag-támogatást kértek. Hosszú órákon át tárgyaltak a kormányfővel, s végül csak a napraforgó árában sikerült megegyezniük. Ennek ellenére hazamentek, abban reménykedve, hogy az új kormány tagjaival, az illetékes miniszterrel újra leülnek szeptember 10-e után. Országos szinten az aszálykárról eleinte esett ugyan szó, de a tiltakozás végére elsikkadt a kérdés. A vajdasági gazdákat viszont az aszály érinti a leginkább. – szerkesztőségi összefoglaló

Kishegyesi ezüstérem Münchenből
Figyeltük szereplésüket az ifjúsági mezőnyben, és – elismerem – egy kicsit féltettük is őket a felnőttek mezőnyétől. A müncheni kontinensbajnokságon például a 41 éves világcsúcstartó, Barbora Špotáková is indult a gerelyhajítók mezőnyében, több neves versenytársával egyetemben. Velük vette fel a versenyt a friss ifjúsági világbajnoki második helyezett, Világos Adriana. – Németh János sportkommentárja

A nyugdíjalap nagyszámú nyugdíjas nélkül maradt
58 ezerrel csökkent a járvány kitörése óta azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik a nyugdíjalapból kapják az ellátmányukat. – Takács Magda írása

Tüskés szerelem
A 26 éves óbecsei Milan Doroslovački 14 évvel ezelőtt „jegyezte el magát” a kaktuszokkal, azóta valóságos trópusi oázist teremtett a kertjében. – Fehér Rózsa interjúja

Kétélű turizmus
A montenegrói Pobjeda napilap augusztus 21-én publikált cikkében arról olvashatunk, hogy az északi, Szerbiához közeli községekben óriási gazdasági potenciált látnak egyes helyi vállalkozók a turizmusfejlesztésben. Ám mennyire esik szó – a tengerparti tapasztalatokat is szem előtt tartva – ennek kockázatairól? – Vataščin Péter jegyzete

A tűz valódi veszélyt jelent
A júniust és a júliust is az erdőtüzek, a nádasokban keletkező lángok, az égő szeméttelepek jellemezték Vajdaság-szerte. Nem volt ez másként Szabadkán sem, ahol a tűzoltóság az elmúlt három hónapban Szabadka város területén összesen 130 tűzesethez vonult ki, s ezek közül 110 szabadtéren keletkező tűz volt. – Goran Ljubisavljević szabadkai tűzoltóparancsnokkal Tómó Margaréta beszélgetett

Nyár végi csemege
Egy hét múlva, ha minden igaz, becsengetnek. Amikor e sorokat írom, még szilárd az a minisztériumi eltökéltség, sőt hivatalos bejelentés is van róla, hogy a 2022/23-as tanév szeptember elsején, csütörtökön normális rendben kezdődik. – Beretka Ferenc jegyzete

INTERJÚ: Egy véradó – három megmentett emberi élet – Cseszkó Mónikával, a Magyarkanizsai Vöröskereszt titkárával Pósa Tamara beszélgetett

JEGYZET: Röhejvírus – Nagy Nándor kommentárja

JEGYZET: Az a bizonyos plafon – Both Mihály írása

MAGYARORSZÁG: Valakinek hibásnak kell lennie! – Kocsányos Pálma jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: Ökológiai megtérés – Ferenc pápa Laudato si enciklikájából

A RABLÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE: Az időjárás jelenkori istenei – Wilhelm József jegyzete

ASZTALIZENE: Zöld jövő? – Radics Viktória tárcája

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Szoborbizottság és képköltöztetés – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM: Handó Péter rövidtörténetei

HOROGRA AKADVA: D-Day előtti izgalom – Huzsvár József cikke

EGÉSZSÉGÜNK: A kalapácsujj – Hogyan előzze meg, és hogyan kezelhető?

NEM A GÓLYA HOZZA: Támogatási kalauz kismamáknak

KONYHA: Padlizsán hússal és hús nélkül; Megérett a füge

Ezen kívül kis és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat

Aleksandar Vučić szerb elnök (Fotó: Beta/Amir Hamzagić)