Miloš Banjac, a belgrádi Gépészmérnöki Kar professzora szerint Szerbia polgárai irracionálisan bánnak az energiával, és bőven van lehetőség a spórolásra.

„Pusztán ésszerű energiafelhasználással 10 százalékot takaríthatunk meg pénzügyi befektetések nélkül, kis beruházásokkal ez a megtakarítás akár a 20 százalékot is elérheti, nagyobb beruházásokkal pedig felére csökkenthető az energiafogyasztás” – jegyezte meg Banjac a szerb köztévének.

Szerbia energiapazarló országnak számít, háromszor-négyszer többet költünk energiára, mint az európai átlag. A háztartások a teljes energia mintegy 60 százalékát fűtésre fordítják.

“Irracionális amikor fűtjük vagy hűtjük a lakást és közben nyitva van az ablak. De az is az, amikor hőszigetelés nélküli házat fűtünk” – mondta Banjac. A professzor szerint energiatakarékossági szempontból hatékonyabb zuhanyozni, mint kádban fürdeni, hiszen így kevesebb vizet és kevesebb áramot fogyasztunk.

A fűtési megtakarításról szólva elmondja, hogy amennyiben csak egy fokkal melegebb van bent, mint a számunkra elegendő hőmérséklet, az már hét százalékkal nagyobb energiafogyasztást igényel. Errefelé sokan azt tartják megfelelő benti hőmérsékletnek, amikor télen is rövid ujjú felsőben lehet a házban tartózkodni – ez nyugaton nem szokás, ők inkább melegebben öltöznek bent is.

Tavaly óta az állam megemelte az energiahatékonysági intézkedések támogatását, ezzel akár 40 százalékos energiamegtakarítás is elérhető a lakóépületek esetében.

„A következő lépés a fűtési rendszerek cseréje. Aki villannyal fűt, annak érdemes áttérni a hőszivattyús fűtésre, így háromszorosára csökkenti az áramfogyasztást” – mondta a professzor.

Azok az eszközök (pl. televízió, számítógép), amelyek kevés energiát fogyasztanak, de a nap 24 órájában működnek, „energiavámpíroknak” minősülnek, mert végül nem kis összeget eredményeznek a villanyszámlán. Banjac szerint ha kikapcsoljuk ezeket az eszközöket (például ha lekapcsolható hosszabbítóba dugjuk őket és este azt lekapcsoljuk), akár öt százalékot is megtakaríthatunk az energián, ráadásul a kevesebb áramfelhasználás kevesebb elégetett szenet és tisztább levegőt is jelent.

A szigetelés és a jó nyílászárók sok energiát megtakarítanak