Lemondott tisztségéről Samedin Mehmeti koszovói rendőrigazgató, aki egy nappal azután nyújtotta be lemondását, hogy többen is megerőszakoltak egy 11 éves kislányt, közölte Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszer.

Sveçla közleménye szerint Mehmeti személyes és szakmai-lelkiismereti okokból mondott le, a koszovói kormányfő pedig már ki is nevezte utódját, Fehmi Hoti személyében, aki eddig a rendőrigazgató helyettese volt.

Amint arról mi is írtunk, a koszovói rendőrséghez szombaton érkezett a bejelentés, hogy öt személy gyanúsítanak azzal, hogy megerőszakoltak egy 11 éves kislányt, és a sajtó szerint a gyanúsítottak között kiskorúak is vannak.

Azóta valamennyi gyanúsítottat előállították, közülük négyet előzetes letartóztatásba helyeztek, az ötödiket pedig a pristinai rendőrállomáson kihallgatták.

Néhány óra leforgása alatt öten is megerőszakolták a 11 éves kislányt

Osmani: A 11 éves kislány megerőszakolása sokkoló és embertelen cselekedet!

Lemondott tisztségéről Samedin Mehmeti koszovói rendőrigazgató (Fotó: sinjali.com)