Sztrájk nélkül kezdődik majd a 2022/2023-as tanév – közölte a Szerbiai Oktatási Szakszervezet, amelynek a tagjai a köztársasági bizottság ülésén döntöttek úgy, hogy nem indítják munkabeszüntetéssel az új tanévet. A szakszervezet a közleményében arról is beszámolt, hogy az ülésen megegyeztek abban, hogy huszonöt százalékos fizetésemelést kérnek mindenkinek, aki az oktatásban dolgozik, valamint azt is követelik, hogy egy osztályban ne legyen huszonnégynél többi diák.

A Szerbiai Oktatási Szakszervezet november 2-ig adott haladékot az illetékeseknek arra, hogy elkezdődjenek a tárgyalások a követeléseikkel kapcsolatban.

Elsőre talán túl távolinak tűnik ez a dátum, de a szakszervezet azzal indokolta, hogy egyelőre még nem alakult meg a kormány és azt sem tudni, ki vezeti majd az illetékes minisztériumot, ezért hagytak időt az illetékeseknek a tárgyalások megkezdésére. Ha ez mégsem történne meg november 2-ig, úgy élni fognak a törvény adta lehetőségekkel, beleértve a sztrájkot is.

A Szerbiai Oktatási Szakszervezet közleményéből az is kiderült, hogy augusztus 26-án megbeszéléseket folytattak a pénzügyminisztérium képviselőjével, aki elmondta, hogy jövőre 12,5 százalékos fizetésnövekedést terveztek az oktatásban dolgozóknak, azonban a szakszervezet álláspontja szerint ez nem elegendő, figyelembe véve az árak emelkedését és azt is, hogy a minimálbér a bejelentések szerint 14 százalékkal emelkedik majd.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2022/2023-as tanév sem indul zökkenőmentesen, ugyanis a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója bejelentette, hogy követeléseiknek úgy próbálnak érvényt szerezni, hogy sztrájkkal kezdik szeptember elsején a tanítást. Az órák rövidítettek, vagyis harminc percesek lesznek. Mindez a törvényes kereteken belül történik, így pótolniuk nem kell a diákoknak.

Jasna Janković, az unió elnöke azt mondta, 830 tagú tagságukból 500 iskola vesz részt a sztrájkban. Az elnök a Tanjugnak azt mondta, a tanároknak sok gondjuk van, de a legnagyobb az alacsony bérezés, ezért 20 százalékos fizetésemelést követelnek.

Janković azt is kiemelte, hogy nehezen találnak fiatal munkaerőt, aki a tanügyben képzeli el magát. Szerinte a 20 százalékos emelés, amelynek köszönhetően kicsit az átlagbér fölé emelkednének a juttatásaik, meghozná a fiatalok kedvét a tanításhoz.

A szeptember elsejére tervezett sztrájk mellett Szerbia 20 városában szerveznek tüntetést, sajtótájékoztatót és performanszokat.