Kedden vették őrizetbe a 33 éves Belgrád környéki Miloš D.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 14 éves kislányt, megfenyegette az áldozat édesanyját, majd megverte az eset szemtanúját.

A szerb sajtó értesülései szerint a férfinál a letartóztatásakor hamis személyi okmányok voltak.

A nemi erőszakot a lány édesanyja márciusban jelentette be a rendőrségen.

– A kihallgatáson a lány elmesélte, hogy többször is szexuális kapcsolatot létesített a férfival, de ezekbe önszántából ment bele. Amikor erre fény derült, a férfi életveszélyesen megfenyegette a lány édesanyját, majd megverte azt a személyt, aki az esetnek tanúja volt – közölte a Telegraf informátora.

Miloš D. ezt követően elkötözött és Sopotban élt hamis személyazonossággal.

– Kedden este tartóztatták le egy kávéházban. Hamis okmányok voltak nála, a rendőröknek pedig letagadta valódid kilétét. A gyanú szerint elhagyni készült az országot – mondta a lap informátora.

Újabb szerbiai pedofil került rendőrkézre

A gyanúsítottat csütörtökön hallgatják ki a belgrádi ügyészségen. Amennyiben kideról, hogy megerőszakolta a kislányt, akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.

A férfinak egyébként korábbról nem volt rendőrségi aktája.