Zoran Stojiljković, a belgrádi politikatudományi kar professzora azt mondja, a beharangozott 14 százalékos minimálbér-emelés gyakorlatilag még azt a különbséget sem fedezi, amennyivel az idén felmentek az árak.

Siniša Mali pénzügyminiszter korábban közölte, hogy január elsejétől jelentős mértékben, akár 14 százalékkal is megemeljék a minimális fizetést. Mali azt is mondta, hogy szeptember 15-ig fogják meghatározni majd a béremelés mértékét.

Stojiljković rámutatott, hogy a valóságban hogyan zajlik a minimálbérről folyó tárgyalás.

– Még mielőtt a minimálbérről szóló tárgyalások megkezdődnek, néhány hónappal korábban Vučić – akinek egyébként nem ez a dolga – megmondja, hogy mennyi lesz a minimális fizetés, és ezután indulnak az egyeztetések, a pénzügyminiszter pedig előáll az elnök által meghatározott összeggel. Előtte megvárja, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek megegyeznek-e, de általában mindig ugyanúgy marad a dolog. Történhet változás, de az is egyfajta eljárással jár – magyarázta Stojiljković.

Hozzátette, hogy az érveléskor mindig elhangzik, hogy „soha nem volt még ilyen mértékű növelés”, és az is, hogy „nincs lehetőség többre”.

– A munkáltatók uniója pedig olyan politikát folytat, hogy beleegyezik a fizetésemelésbe, de csak akkor, ha az állam magára vállalja a fizetések utáni járulékokat, és ezt játsszák már évek óta. Az ilyen mértékű növelés tisztességtelen, a minimális bér összege pedig a sértés kategóriába tartozik. A minimálbérnek a munkatörvény alapján egy pillanatnyi helyzetnek kellene lennie. Fél millió polgár keres minimális fizetést, vagyis minden negyedik munkavállaló, hogyha a vállalkozókat nem számítjuk. Lehetne nagyobb mértékben emelni, megvan ennek a módja, és volna is miből. De a problémát nemcsak a minimálbér jelenti, hanem mindaz, amit fizetésnek neveznek, és nem lehet belőle megélni. Egy háromtagú családnak havonta legalább 114 ezer dinárra lenne szüksége. Ez a 14 százalékos béremelés gyakorlatilag azt sem fedezi, amennyivel már idén felmentek az árak. A közműszolgáltatás és az élelmiszer több mint 11 százalékkal drágult meg. A minimálbér összege ugyanakkora lesz majd egész évben, de azt, hogy mit hoz még a következő év, nem tudjuk. Úgyhogy az emberek még azt sem fogják visszakapni, amit eddig elvesztettek – vélekedik a professzor.

Zoran Stojiljković (Fotó: N1)