Üdvözöljük a szerbek szent földjén! – ilyen és hasonló feliratú táblákkal fogadták Ana Brnabić szerb kormányfőt a szerbek Kosovska Mitrovicában.

A béke és a stabilitás Szerbia és a szerb nép érdeke Koszovón – mondta Ana Brnabić, akinek ez az első látogatása Koszovón, amióta 2017-ben miniszterelnökké választották. Ana Brnabić ellátogatott az új Multimediális Központba és a Banjska kolostorba, majd Leposavić települést is felkereste.

„Amihez továbbra is ragaszkodni fogunk, az a Szerb Községek Közössége, ami a brüsszeli megállapodás alapja. Amíg nem alakul meg a Szerb Községek Közössége, addig nem beszélhetünk egy második megállapodásról. 2023 áprilisában lesz a brüsszeli megállapodás 10. évfordulója, és hihetetlen, hogy még nem alakult meg a Szerb Községek Közössége”mondta a kormányfő.

Ana Brnabić szerint csak párbeszéddel javulhat a helyzet Koszovóban és reményét fejezte ki, hogy Belgrád és Priština tesznek majd annak érdekében, hogy a szerb lakosság életfeltételei javuljanak.

Ana Brnabić Koszovóra látogatott (Fotó: Beta)