A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya szeptember 22-én és 23-án A magyar kisebbségek száz éve címmel szervez kétnapos konferenciát Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A konferencia célja, hogy az elmúlt harminc év kutatási eredményei alapján számot adjon a Kárpát-medencei magyar kisebbségek legtágabb értelemben vett (gazdasági, társadalmi, jogi, politikai és kulturális aspektusok) helyzetének alakulásáról 1920-tól 2020-ig. A konferenciát egy hosszútávú tendenciákkal foglalkozó demográfiai és társadalomtörténeti panel vezeti be. Ezt négy kronológiai egység követi, a történelmi fordulópontokhoz igazodva.

A konferencia folytatása a Horthy-korszakkal kapcsolatban 2020-ban, és az államszocializmus időszakával foglalkozó, 2021-ben megrendezett tanácskozásnak.

A konferencián való részvétel ingyenes.

Regisztrálni ide kattintva lehet.

A rendezvény utólagosan megtekinthető lesz az Akadémia YouTube csatornáján.

A program

Szeptember 22.

9.30 – 9.45 Megnyitó: Zsoldos Attila osztályelnök Köszöntés: Freund Tamás, az MTA elnöke

9.45 – 11.45 HOSSZÚTÁVÚ TENDENCIÁK: DEMOGRÁFIA, GAZDASÁG, TÁRSADALOM, ASSZIMILÁCIÓ

Elnök: Kövér György

Kocsis Károly: Államok és etnikai térszerkezet a Kárpát-medencében Versailles előtt és után

Demeter Gábor: A határon túli magyarok lakta régiók gazdasági fejlettségének változásai, 1910-2010

Tátrai Patrik: A társadalmi pozíciók átrétegződése a Kárpátmedencében, 1910-2010

Kiss Tamás: Asszimilációs folyamatok a Kárpátmedencében 1918 után

Csernicskó István: Nyelvpolitikai rezsimek a Kárpát-medencében, 1920-2020

12.30 -14.30 AKÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI IDŐSZAK 1920-1938 Elnök: Pritz Pál

Szarka László: Multietnikus nemzetállamok, nagyhatalmi forgatókönyvek a versailles-i Közép-Európában

Simon Attila: Az elutasítástól az elfogadásig. A szlovákiai magyarok közösséggé válása

Szakál Imre: Magyarok a csehszlovák Kárpátalján

Lengyel Zsolt: Kényszerű középúton. Erdélyi magyarok NagyRomániában

Dévavári Zoltán: Kiútkeresés. A délvidéki magyar politika két évtizede, 1918–1941

14.45 – 16.45 A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1938-1947

Elnök: Gyarmati György

Romsics Ignác: Trianon revíziója és megismétlése

Szeghy-Gayer Veronika: Dél-szlovákiai magyar közalkalmazottak a változó világban, 1938-1948

Brenzovics László: Kárpátalja az első bécsi döntéstől a párizsi békéig

Balogh Béni: Észak-Erdély – Dél-Erdély: magyarok többségben és kisebbségben

Sajti Enikő: „Kis Bácskában süvít a szél…” Magyarok és szerbek 1941-1947

Szeptember 23.

9.00 – 11.00 AZ ÁLLAMSZOCIALIZMUS IDŐSZAKA 1947/48-1989

Elnök: Rainer M. János

Földes György: Magyarország és a határon túli magyarság, 1948-1989

Popély Árpád: A magyar kisebbség a pártállami évek Csehszlovákiájában 1948- 1989

Molnár D. Erzsébet: Kárpátalja az államszocializmus időszakában, 1944 – 1985

Novák Csaba Zoltán: A szocialista nemzetépítés és integráció között. Az RKP magyarságpolitikája 1948-198

Vukman Péter: Magyar-jugoszláv kapcsolatok és a délvidéki magyarok a békekötés után

11.10 – 13.30 A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA 1990-2000

Elnök: Földes György

Bárdi Nándor: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája, 1990-2020

Öllős László: Magyar stratégiák 1989 után Pozsonytól Kassáig

Fedinec Csilla: A kisebbségi kérdés az ukrán államban: a kárpátaljai magyarok példája

Horváth István: „Jogot igen, státust nem”. A román állam 1990 utáni magyarságpolitikája

Szerbhorváth György: Délvidék: A háborús ellenállástól az újabb egypárt-rendszerig

Papp Z. Attila: Konkurencia és kompetencia: a Kárpát medencei anyanyelvi oktatás kihívásai napjainkban

14.00 – 16.00 A KISEBBSÉGKUTATÁS HELYZETE: EREDMÉNYEK, TEENDŐK, KUTATÁSI IRÁNYOK

Elnök: Gyáni Gábor

Egry Gábor: A dekonstrukción túl? Lehet-e a kisebbségtörténetből új, nagy történeti elbeszélés?

Gaucsik István: A szlovákiai magyar történetírás eredményei és feladatai

Fodor János: Az erdélyi magyar történetírás műhelyei

Gidó Attila: Az erdélyi zsidók 20. századi történetének kutatása

16.00 – 16.30 ÁLTALÁNOS VITA

16.30 – 17. 00 Zárszó: Ablonczy Balázs

17.00 – 18.00 Fogadás a Krúdy-teremben