Miloš Vučević, Újvidék jelenlegi polgármestere és a Szerb Haladó Párt elnökségének tagja szerdán kijelentette, jómaga és Siniša Mali lesznek az új kormány alelnökei, Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke pedig a kormány első alelnöke.

„Az ami eddig bizonyos, hogy Ana Brnabić lesz a kormányfő, Dačić pedig az első alelnök. Siniša Mali és jómagam alelnökök leszünk, mindhármunknak meglesz a maga minisztériuma, de még nem beszéltünk arról, hogy pontosan melyik lesz az, erről kell még megállapodnunk”, mondta Vučević a B92-nek.

Vučević ugyan nem árulta el, hogy melyik miniszteri székbe ül bele, de annyit elmondott, hogy semmiképp sem az egészségügyi vagy a sport lesz az. Kiemelte, nem vállalhat el olyan feladatot, amelyben tudja, hogy nem lenne elég jó.

Vučević a kérdésre, miszerint készen áll-e, hogy két év múlva átvegye a kormányfői feladatokat azt mondta: az még nagyon messze van.