Szerbia kész pilóta nélküli Bayraktar repülőgépeket vásárolni, jelentette be Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán, miután Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel tárgyalt. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a vásárlásra már a jövő év folyamán sor kerülthet.

Hozzátette, a világban nagy az érdeklődés ez a repülőgép iránt, de Szerbia beállt a sorba és hisz abban, hogy jövőre már megvásárolhatja azokat.

Vučić kiemelte, az ország készen áll nemcsak több tíz, hanem több száz milliót is elkölteni ezekre a drónokra.

Szerbia és Törökország egyébként a két elnök találkozása alkalmával hét kétoldali megállapodást írt alá: egy protokollt a Szerbia és Törökország között megszűnő vízumkötelezettség módosításáról, a fejlődő technológiák terén egymás támogatásáról és együttműködésről szóló megállapodást, továbbá együttműködési megállapodás született az erdőtüzek, a médiumok és a kommunikáció, valamint az elektronikus közigazgatás terén is.

A két ország közötti kereskedelmi forgalom elérte a 2 milliárd dollárt. Szerbiában egyébként 1200 török tőkéből alapított vállalat működik.

Erdoğan török elnök kiemelte, a két ország kapcsolata a modern korban a legjobbnak mondható, Vučić kiemelte, aranykorról beszélhetünk.

Erdogan és Vučić (Beta)