A Szerbia Palota előtt zászlófelvonással hivatalosan is megkezdődött az Europride hete Belgrádban. A Nova.rs riportere a helyszínről jelenti, hogy az eseményen jelen van több diplomata, többek között Christopher Hill amerikai nagykövet is. Az eseményt nagyszámú rendőr biztosítja, a helyszínen vannak azok is, akik ellenzik a rendezvényt és követelik, hogy azt mondják le. Az, hogy a szombatra tervezett sétát végül megtartják-e még mindig nem tudni.

Goran Miletić szervező kiemelte, sokan azt hitték, hogy nem sikerül megtartani az Europride-ot, de kiemelte, hisz abban, hogy Belgrád megmutatja, hogy nyitott és mindenki számára otthont adó város.

Az Europride-ot első alkalommal tartják a Szerbia Palota előtt, mert a városháza előtti szervezésre nem kaptak engedélyt.

Marko Mihalović szervező azt mondta, szégyenkezik amiatt, mert az intézmény, amely előtt állnak nem tett eleget azért, hogy megvédje az LGBT közösség tagjainak jogait, miközben ez a nap a demokrácia ünnepe kellene, hogy legyen.

Szombaton, a Nemzetbiztonsági Tanács ülését követően Aleksandar Vučić elnök azt mondta, a rendőrség a séta előtt 96 órával dönt majd az engedélyezésről. Kiemelte, az ország biztonságáért aggódnak.