A Vajdasági Szociáldemokrata Liga alapítója és elnöke Nenad Čanak bejelentette, hogy 32 év után visszavonul és átadja elnöki pozícióját valaki másnak. A Danas azt írja, hogy a VSZL kongresszusa dönt majd arról, hogy ki lesz az új elnök, méghozzá november közepén.

“Én nem jelöltetem magam, legalább öt ember van a pártban, aki alkalmas a funkcióra”, mondta Čanak,, aki a párt megalakulása, vagyis 1990 óta az elnöke is annak.

„Valamikor meg kellett ennek történnie. Nincs különösebb oka. Hacsak nem vesszük figyelembe, hogy a viszonyok változnak a világban, ezért a VSZL-nek is változnia kell, de nem szabad feladnia az értékrendjét és programját, de meg kell szabadulnia mindentől, ami teher a számára. Jómagam is teher lettem a párt és az értékrendje számára “, mondta a Liga jelenlegi elnöke, majd hozzátette, ha maradna, az kontraproduktív lenne, mert nem tud már hasznos lenni.

Hozzátette viszont, esze ágában sincs visszavonulni a politikából. Valószínűleg valamilyen más funkciót tölt majd be, de az elnöknek olyan embernek kell lenni, aki jobban megfelel a mai időknek.

Nenad Čanak (LSV)