Csak a magyar nyelvű tájékoztatási eszközökben dolgozó újságírók kaptak meghívót az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületének átadására, amelyet szeptember 9-én rendeztek meg Szabadkán, s amelyet Magyarország elnöke, Novák Katalin is megtisztelt jelenlétével – az információt a Vajdasági Magyar Szövetség is megerősítette a Szerbiai Újságíró Egyesületnek (Udruženje Novinara Srbije – UNS). Ennek ellenére az eseményről a Szerbiai és a Vajdasági Rádió és Televízió újságírói, valamint a Tanjug tudósítói csapata is beszámolt, amelynek először nem engedélyezték, hogy jelen legyenek az eseményen.

Aleksandra Orlić, a Tanjug újságírója a Szerbiai Újságíró Szövetség honlapján megjelent cikkben kifejtette, hogy az esemény fontossága miatt azt várták, hogy a szerb sajtót is értesítik majd az épület ünnepélyes átadásáról. Orlić elmondta, hogy a Tanjug munkatársait először nem engedték be az eseményre, de fél óra után a biztonságiak úgy döntöttek, mégis bemehetnek és tudósíthatnak.

Mivel nem kaptak semmilyen értesítést és kérelmet, hogy adják át az akkreditációs kérelmüket, így a szerb újságírók nevei nem szerepeltek a médiamunkásokat tartalmazó listán, így a biztonsági szolgálat először nem is engedte be őket, de később, amikor megértették, hogy miről is van szó, elkérték a személyi igazolványaikat, leellenőrizték, hogy valóban az általuk megnevezett tájékoztatási eszköztől érkeztek, s amikor mindent rendben találtak, akkor beengedték őket az eseményre.

A Vajdasági Magyar Szövetség az újságíró egyesületnek az esettel kapcsolatban azt válaszolta, hogy Novák Katalin protokolláris meghagyása alapján, a rendezvényre csak a magyar nyelven tudósító tájékoztatási eszközöknek küldtek meghívót, mivel a rendezvény egynyelvű volt. Ez viszont azért furcsa, mert a Pásztor István Facebook oldalán közzétett fotón jól látható, hogy az első sorban négy személyen is fülhallgató van, vagyis a rendezvényen volt tolmács.

A Vajdasági Demokratikus Közösség még egy problémára felhívta a figyelmet az eseménnyel kapcsolatban: a legrégebben alapított vajdasági magyar párt szerint „a legnagyobb baj az MTTK körül az volt, hogy a látogatás előkészítése során a VMSZ súlyosan megsértette az egyetemeknek járó autonómiát és az MTTK-át egy szimpla pártintézménnye alacsonyította.

A párt szerint nem lehet másképpen tolmácsolni azt, hogy az MTTK igazgató szerveiben csakis pártkatonák és családtagok találhatók, illetve azt a tényt, miszerint a vendégeket meghívó levél fejlécében ott díszelgett a VMSZ és az MTTK logója, az alján pedig ott volt az intézmény bélyegzője Prof. dr. Josip Ivanović dékán aláírásával, és a VMSZ bélyegzője Pásztor István elnök aláírásával.”

„Ilyen súlyos visszaélést felsőfokú intézménynél még nem tapasztaltunk a Délvidéken!” – áll a párt közleményében.