A szerb oktatási minisztérium üdvözölte az energetikai tárca döntését, amellyel az iskolákat és az iskoláskor előtti intézményeket kivették az energiatakarékossági tervből.

– Úgy véljük, hogy ez a döntés a gyermekek és a diákok érdekeit, és az oktatás optimális, törvényes keretek közötti megvalósulását szolgálja – áll az oktatási tárca közleményében.

A tanügyi minisztérium, az energetikai minisztérium kezdeményezésére korábban átiratot küldött a tanintézményeknek, amelyben ajánlásokat fogalmaztak meg az energiatakarékossági tervre vonatkozóan.

Miután az átiratot megküldték az iskoláknak, a Nova portál betekintést nyert egy üzenetbe, amelyben az egyik osztályfőnök arra kérte a szülőket, hogy melegebben öltöztessék gyerekeiket, mert „az állam azt írta elő, hogy a tanteremben a hőmérséklet legfeljebb 20 fok, vagy annál kevesebb lehet”.

Az energetikai minisztérium azonban cáfolta mindezt, és közölte, az elektromos és hőenergia takarékosságára vonatkozó ajánlások az iskolákra, óvodákra és kórházakra nem vonatkoznak.

Mihajlović: Az iskolákban, óvodákban, kórházakban nem kell majd fázni!