Albin Kurti koszovói kormányfő a CNN-nek adott interjújában azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy az ukrajnai konfliktus kivetülhet a Nyugat-Balkánra is.

Kurti emlékeztetett, hogy a koszovói biztonsági erők tavaly 330 katonával vettek részt a Defender-Europe 21 elnevezésű gyakorlaton, ami „az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb NATO hadművelete volt”.

– Mi a 16 házigazda egyike voltunk. Ugyanakkor annak is örülünk, hogy a Defender-Europe 23 gyakorlaton is részt veszünk majd, hogy megmutassuk: mi összhangban vagyunk a demokratikus Nyugattal. Belgrád és a Kreml pedig kétszer gondolja meg, mielőtt bármit is tenne velünk – üzente a koszovói kormányfő.

Albin Kurti emlékeztetett, hogy engedélyezte Ana Brnabić szerb kormányfő észak-koszovói látogatását, és reményét fejezte ki, hogy ennek során Brnabić meggyőződhet arról, hogy Koszovó demokratikus ország, Szerbiánál is demokratikusabb.

– Sőt, függetlenebb is Szerbiánál, hiszen Szerbia Oroszországtól függ – értékelte Albin Kurti.

Albin Kurti (N1)