A kedd esti tervekhez képest végül szerda reggel beszédet intézett az oroszokhoz Vlagyimir Putyin. Ez volt az első alkalom, hogy az orosz államfő tévébeszédet tartott azóta, hogy bejelentette az Ukrajna elleni háborút, amit azóta is csak különleges katonai hadműveletnek neveznek. Bejelentette, hogy részleges mozgósítást rendelnek el, azaz behívják a tartalékosokat, írja a 444.hu.

Beszédében felidézte az eddig történteket, többek között arról beszélve, hogy neonácik uralma alól szabadítottak fel területeket, és az ukránok mellett a nyugati erőkkel is harcolnak a hazájuk védelmében.

Elmondta azt is, hogy a négy régió Oroszország támogatását kérte, hogy népszavazást tarthassanak arról, hogy csatlakozhatnak az országukhoz, és Moszkva kész támogatni őket. Beszélt arról is, hogy a „különleges katonai hadművelet” keretében az orosz hadsereg jelenleg több mint ezer kilométeres frontszakaszon néz szembe a teljes Nyugattal, épp ezért részleges mozgósítást rendelnek el, azaz behívják a tartalékosokat. A folyamat még ezen a napon el is kezdődik, már meg is született az erről szóló határozat.

Beszélt arról is, hogy a Nyugat szerinte megmutatta, nem érdekük a béke Oroszország és Ukrajna között. Kitért arra is, hogy igazából a Nyugat indított háborút Oroszország ellen, még 2014-ben, és szerinte az agresszív oroszellenes politikájuk mára minden határt átlépet. Szerinte a Nyugat Oroszország elpusztítására törekszik, és nukleáris eszközökkel zsarolnak, de az oroszok ezt nem fogják hagyni, és számos fegyverük van, amivel reagálni tudnak. Nem blöffölök, tette hozzá.