A Magyarországi Katolikus Karitász orvosmissziójának munkatársai – fogász, ortopéd, szemész és nőgyógyász szakorvosok – illetve segítőik tartózkodnak ezen a hétvégén Csantavéren.

A Hunyadi János Általános Iskolában szombaton még 17 óráig várják a pácienseket, vasárnap pedig délelőtt 9 és 12 óra között szervezik meg a szűrővizsgálatokat.

A gyermekek szemészeti, fogászati és ortopédiai vizsgálatokon vehetnek részt, ám ezekre már nem tudnak több pácienst fogadni, mivel ezekre előzetesen 120-an jelentkeztek be. A csantavéri hölgyek számára törletvétellel nőgyógyászati rákszűrést szerveznek, azonban itt is betelt a létszám, ugyanis az elmúlt napokban mintegy 70 csantavéri asszony jelezte részvételi szándékát.

Továbbra is várják viszont a polgárokat vérnyomás- és vércukorszint mérésre és EKG vizsgálatra, ahová előzetes bejelentkezés nélkül is jöhetnek az érdeklődők.

A szűrővizsgálatokra Csantavér a helyi közösség szervezésében kerül sor.