Szerbia nincs túlságosan eladósodva, a tervezett nyugdíjemelés ezért nem marad el. November elsején 9, január elsejétől további 11 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, mondta Siniša Mali pénzügyminiszter vasárnap.

Mali a Pink televíziónak kiemelte, hogy az új kormánytól költségvetésmódosítást várnak el, annak érdekében, hogy megvalósuljon a 20,2 százalékos nyugdíjemelés.

Hozzátette, hogy az éves infláció az idén 11,5 százalék, a jövő évit pedig 8,7 százalékosra becsülik. Emlékeztetett, hogy a minimálbér januártól 40.000 dinár, s ez az a dátum is, amikor a közszférában 12,5 százalékkal emelkednek a fizetések.

Szerbia pénzügyminisztere elmondta, hogy a közadósság a GDP-hez viszonyítva 53 százalék (31,5 milliárd euró), ami jóval elmarad attól a 60 százalékos határtól, amit a Maastrichti Szerződés szerint nem szabad átlépni.

Szerbia jó helyzetben van, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az Európai Unióban a közadósság aránya a GDP-hez vizsonyítva átlagosan 88 százalék. Mali szerint Szerbiának van elég pénze arra is, hogy ha szükség van rá a krízis miatt, áramot, gázt és élelmiszert is vásároljon.

A miniszter kitért arra is, hogy történelmi minimumon van a munkanélküliség, hiszen 8,9 százalékot tesz ki, a gazdasági növekedés pedig az első negyedévben 4,3, a másodikban 3,9 százalék.

Szerbia az ukrán-orosz háború ellenére jól áll, 2,5 milliárd készpénze van a számláján, mondja Mali, aki szerint az araboktól kapott három százalék kamattal rendelkező hitelt csakis Vučić és az arab elnök jó barátságának köszönheti Szerbia.