Csütörtökön, szeptember 29-én este hét órakor a belgrádi Orosz cár étteremtél tüntetést szerveznek az iráni nők iránti szolidaritás jegyében, közölte Biljana Stojković egyetemi tanár a FoNet hírügynökséggel.

Stojković elmondta, hogy az általa kezdeményezett megmozduláson az ellenzéki pártok, a civil szervezetek és a művelődési élet női tagjai vesznek részt.

– Fontos, hogy minél több politikával és kultúrával foglalkozó nő részt vegyen az összejövetelen, hogy így támogassuk a bátor iráni nőket. Nincs annál nagyobb bátorság, mint amikor azt látjuk, hogy a puszta kezükkel küzdenek saját szabadságukért – mondta Stojković. Hozzátette, az egész világon csorbulnak a nők jogai, kezdve az Egyesült Államoktól, ahol betiltották az abortuszt, egészen az iszlám országokig, ahol hidzsáb (kendő) viselésére kényszerítik őket.

– Szerbiában is erősödnek a klerikális struktúrák, amelyek a szabadság és a társadalmi légkör olyan korlátozásait vetítik előre, amelyek révén tovább csökkenek a nők saját életükkel kapcsolatos döntéshozatali lehetőségei. Ahelyett, hogy a nők közéleti szerepe növekedne, nálunk a nőgyilkosságok és a nők leigázása növekszik – hangoztatta Stojković.

Iránban egyébként már kilencedik napja tartanak a demonstrációk, miután életét vesztette Mahsza Amini, egy 22 éves nő, akit azért tartóztattak le, mert állítólag nem megfelelően viselte a hidzsábot. A zavargásokban eddig már több tucat embert öltek meg, a hatóságok pedig korlátozták az internet- és mobilszolgáltatást, hogy megakadályozzák a tüntetésekről és a biztonsági erők válaszlépéseiről készült felvételek nyilvánosságra kerülését – állítják aktivisták. A világ számos országában szerveztek szolidaritási tüntetést az Iránban történtek miatt.

Kurd női aktivisták fejkendőt tartanak fel az iráni Mahsa Amini iráni halála elleni tüntetésen a Libanonban, Bejrút belvárosában, a Mártírok terén (Fotó: Beta/AP Photo/Bilal Hussein)