Heves vita a szerbiai parlamentben Koszovóról. Nem értem a hevességet, hiszen az elmúlt években egyetlen párt vagy pártvezető sem állította, hogy elismeri a független Koszovót. Nekem úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben teljes a nemzeti egység, mégis elképesztő kölcsönös vádaskodások hangzanak el. Az egyetértők között valóságos állóháború folyik, arról, hogy ki a nagyobb patrióta, ki az áruló, ki hordozza jobban a szívén a koszovói szerbek sorsát. Egy órácskát tartózkodtam a képernyő előtt és döbbentem vettem észre, hogy eközben a képviselők egymást vádolják nacionalizmussal.

Vučić elnök magasztalásában a VMSZ is kitett magáért. Kovács Elvira, parlamenti képviselő véleménye szerint „Az államfő bevezető felszólalásával teljes mértékben egyetértünk, amely szerint a legfontosabb az emberek megőrzése és az élet biztosítása.” Pásztor Bálint frakcióvezető is igyekezett. Megállapította, hogy a magyar-szerb nemzet kapcsolatának példája világosan megmutatja azt is, hogy nem a szerb oldallal van a probléma.

Svédországban választásokat nyert a jobbközép és a szélsőjobb lehetséges koalíciója. A közvélemény kutatók szerint Olaszországban várható a szélsőjobb előretörése.

Végel László