Jovanka Atanacković, a bányászati és energetikai minisztérium államtitkára közölte, hogy Szerbia és az egész világ energetikai válsággal szembesül, és hozzátette, a minisztérium egy hónapja közzétett egy nem kötelező jellegű ajánlást az elektromos energia fogyasztásának csökkentésére vonatkozóan, azzal a céllal, hogy minél kevesebb pénzt kelljen költeni behozatali villanyáramra.

– Nem lesznek áramkorlátozások, a fűtésidény is időben elkezdődik, elegendő földgázunk és fűtőolajunk van, de takarékoskodnunk kell az energiával, hogy minél kevesebb pénzt kelljen költenünk a télen a behozatali áramra – olvasható Atanacković sajtóközleményében.

Az államtitkár arról ír, hogy a minisztérium a háztartások, intézmények, közvállalatok és az ipar számára fogalmazott meg ajánlásokat, amelyek nem kötelezőek, de a számítások szerint akár 15 százalékos megtakarítást is eredményezhetnek.

– Eddig már 35-39 közvállalat küldte el a takarékossági tervet, egyebek közt a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) is, amely nagyfogyasztó, és arra számítunk, hogy hamarosan a többi vállalat is elküldi saját tervét. Ezeket majd honlapunkon mutatjuk be – közölte Atanacković és arra biztatta a polgárokat, hogy változtassanak szokásaikon, különösen az elektromos energiához való viszonyulásuk tekintetében olyan kis lépések megtételével, amelyek hozzájárulnak a fogyasztás csökkentéséhez, de a biztonságot és a kényelmet nem veszélyeztetik.

Jovanka Atanacković (Media Centar Beograd)