A belügyminisztérium adatbázisával való visszaélés és engedély nélküli fegyvertartás gyanújával vettek őrizetbe négy rendőrt.

A belügyminisztérium a csendőrség két tagját, R. L.-t és R. M.-et, a belgrádi rendőrség hivatalnokát, M.K.-t és a nemzetközi együttműködési osztály munkatársnőjét, S.T.-t tartóztatta le.

A közlemény szerint az őrizetbe vett személyek visszaéltek hivatali helyzetükkel.

R.L.-t engedély nélküli fegyvertartással és viseléssel, lőszerrel való visszaéléssel, továbbá kábítószer-birtoklással is gyanúsítják.

A gyanú szerint R.L. idén júliusban arra kérte R.M.-et, hogy a belügyminisztérium nyilvántartásában nézzen utána, hogy van-e érvényben elfogatóparancs egy bűnügyekkel összefüggésbe hozható személlyel szemben, amit R.M. meg is tett, majd a hivatali aktákban ezt szolgálati cselekményként tüntette fel.

Augusztusban M.K. kérésére S.T. az Interpol adatbázisából kért le és osztott meg adatokat ugyanarra a bűnügyekkel összefüggésbe hozható személyre vonatkozóan, azaz, hogy van-e érvényben ellene nemzetközi elfogatóparancs.

A közleményben azt is írják, hogy a gyanú szerint M.K. és R.L. hosszabb időn át fizikai védelmet is biztosított az említett személynek és családjának, amiért cserébe pénzt és ajándékokat kaptak.

A bűncselekményekkel összefüggésbe hozható személy lakóhelye közelében M.K. és R.L. egy lakást is kibérelt, ahol a házkutatás során illegális fegyvert és kábítószert is találtak.

A gyanúsítottakat 48 órás őrizet alá helyezték, ennek lejártát követően az illetékes ügyészség elé állítják őket.