Szeptember utolsó hetében az országban hét baleset történt, amelyek során gyalogosokat ütöttek el gyalogátkelőhelyen. Az év eleje óta szeptember végéig kilencvenegy halálos gázolás történt – közölte a Beta hírügynökség a közlekedési rendőrségtúl kapott adatok alapján.

A rendőrség a tragikus események miatt kiemelten kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, és tartsák be a sebességkorlátozást, hogy ne veszélyeztessék a gyalogosok biztonságát.

A múlt heti balesetekben két gyalogos életét vesztette, ugyanennyien súlyos, míg öten, köztük három gyerek, könnyebb sérüléseket szenvedtek, miközben a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladtak át.

„Felhívjuk a figyelmet, hogy a gyalogosok az egyik legveszélyeztetettebb résztvevői a közlekedésnek, hiszen a közlekedési balesetben elhunyt személyek közül minden negyedik gyalogos. Idén év eleje óta összesen kilencvenegy gyalogos hunyt el közlekedési balesetben Szerbiában” – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a következő időszakban is fokozott forgalomellenőrzést végeznek majd a rendőrök.