A községnapi szervezőbizottság pályázatokat hirdet az ünnep keretében minden korosztály számára Magyarkanizsa község területén, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

A pályázatok idén „A zene körbeleng mindent” címet viselik

– írják.

Az idei rendezvénysorozat számos hangversenyt, zenei programot tartalmaz, ezért a művészeti pályázatokat is e köré a téma köré szervezik.

A község általános iskoláinak alsó osztályai a tanítónő vezetésével képzőművészeti alkotást készíthetnek erre a címre, míg a felső osztályosoktól saját verseiket várják.

 

– Arra vagyunk kíváncsiak, hogy gyermekeink, a fiatalok életében hogyan jelenik meg a zene, a zene szeretete. A realisztikus rajzok, alkotások mellett kreatív megoldásokat is örömmel várunk: az osztályok ábrázolhatják magukat egy nagy zenekarként, kitalálhatnak egy különleges-képzeletbeli hangszert, a versekben pedig akár a város vagy a Tisza zeneisége is helyet kaphat – áll az ünnepre készülődő önkormányzat közleményében.

A képzőművészeti alkotások átadhatók a Dobó Tihamér Képtárban, a versek pedig eljuttathatók elektronikus formában is az nterika@cnesa.rs ímélcímre.

A beküldési határidő október 14-e, péntek.

A szervezők a fotózást kedvelőkre is gondoltak, a pályázattal a 15 éven felülieket szólítják meg.

A fenti témára készített fotókat elektronikus úton a fotokanjiza2022@gmail.com ímélcímére küldhetik október 14-ig.

Olyan fotókat vár a bírálóbizottság, amelyek megmutatják a város, a község „zeneiségét”, zenei hagyományait, de a témába bármi belefér, ami a zenére, a magyarkanizsai zenei hagyományokra vonatkozik.

A pályázatok eredményhirdetésére az ünnepi rendezvénysorozat keretében kerül majd sor, október 20-án. A pontos időről és helyszínről minden érintettet időben értesítenek.