Az együttes egykori billentyűse, Andrew Fletcher halála óta először indul turnézni a Depeche Mode. Dave Gahan és Martin Gore egy berlini sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt év után új koncertsorozatra készülnek, valamint azt is, hogy tavasszal új albummal jelentkeznek, írja a hvg.hu.

A lemez, amely a Depeche Mode tizenötödik stúdióalbuma lesz, a Memento Mori, vagyis az Emlékezz a halálra! címet viseli majd.

Az album dalait a koronavírus járvány inspirálta, a zenekar tagjai pedig Fletcher halála után sem hagyták abba a munkát, mivel biztosak voltak benne, hogy ő is ezt akarta volna. „Ez az első alkalom, hogy Fletch nélkül csinálunk valami ilyesmit – nyilatkozta az együttes frontembere, Dave Gahan. – Az összes dal kész volt, mielőtt Fletch meghalt, de amikor egy ilyen esemény történik az életedben, az a dalokat is megváltoztatja: új formát és jelentésrétegeket vesznek fel, mikor elénekled őket.”

A két zenész azt is elismerte, hogy a mai napig küzd Fletcher hiányával. „Mindig is ő volt a ragasztó, ami összetartotta a bandát – fejtette ki Gore, aki szerint a társuk elvesztése óta Gahan és ő is közelebb került egymáshoz, mert muszáj volt. – [Fletcher] halála után még inkább tudatosult bennünk, milyen fontos szerepet játszott az együttes életében.”

A márciusban a kaliforniai Sacramentóból induló turné nyáron érkezik meg Európába, az együttes pedig Párizs, Berlin, Milánó és London mellett Budapesten is fellép. A jegyértékesítés október 7-én 10 órától indul, de a LiveNation regisztrált tagoknak az elővásárlás már egy nappal korábban megnyílik.

 Jövőre újból világ körüli turnéra indul a Depeche Mode (Fotó: Youtube/Berlin Press Conference/Printscreen)