Október első hétvégéjén, vagyis a népszámlálás első és második napján 430 ezer polgár adatait rögzítették a számlálóbiztosok. A Köztársasági Statisztikai Hivatal az N1 Televízió érdeklődésére pontosított néhány dolgot az október végéig tartó népszámlálással kapcsolatban, amelyet szerintük a polgároknak tudniuk kell. Az egyik ilyen, hogy a polgárok nem kötelesek a lakásukba vagy a házukba beengedni a számlálóbiztosokat, vagyis az adatok rögzítése történhet a bejárat előtt is.

Petar Korović, a Köztársasági Statisztikai Hivatal igazgatóhelyettese az N1 Televíziónak megerősítette, hogy összesen 69 kérdés szerepel a kérdőívben, és egy háromtagú család esetében az adatok rögzítése 20-30 percet vesz igénybe. Az összes kérdést természetesen nem teszik fel, hiszen nem lenne értelme megkérdezni a gyermeket az anyagi helyzetéről vagy a migrációról.

– A kérdőív kitöltése nagyjából harminc percet vesz igénybe, és három olyan kérdés van, amire a polgároknak nem kötelező válaszolniuk, ez pedig az anyanyelvre, a vallásra és a nemzeti hovatartozásra vonatkozó kérdés – magyarázta Korović, aki rámutatott, hogy ezek fontos kérdések, különösen a nemzeti kisebbségek szempontjából, hiszen a kisebbségek a számuk alapján tudnak később jogokat érvényesíteni az önkormányzatokban.

A számlálóbiztosokat könnyű felismerni, ugyanis valamennyien azonosítót viselnek, amelynek egyik felén a nevük, a személyigazolvány száma, a község neve, valamint egy fénykép és pecsét található, a hátulján pedig az illetékes bizottság felhatalmazása. Aki mindezek ellenére arra gyanakszik, hogy a számlálóbiztosnak álcázott személy csak be akar jutni a házába, az legjobb, ha felhívja a 0800/444-005-ös ingyenes telefonszámot, ahol, ha megmondja az azonosítón szereplő adatokat, akkor leellenőrzik, hogy minden rendben van-e.

Arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha valaki külföldön tartózkodik október folyamán, akkor kap-e pénzbüntetést, amiért nem vett részt a népszámláláson, Korović azt válaszolta, hogy a számlálóbiztosok bejárják a területüket, és ha valakit nem találnak otthon, akkor értesítést hagynak a postaládában, s az állampolgárok kötelesek jelentkezni a megadott számon, és akkor megbeszélhetik a kitöltés időpontját. Azok helyett, akik külföldön tartózkodnak, ezt megtehetik a családtagjaik. Ha valaki egyedül él, és a hónap végéig külföldön tartózkodik, akkor a számlálóbiztos megkérdezi a szomszédokat, hogy szokták-e látni a mellettük levő házban élő személyt. A külföldön élők is jelentkezhetnek az információs központnak, és ez is egy módja az összeírásnak, s ezt az is megteheti, aki nem akarja a házába vagy a lakásába beengedni az összeírót.

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor Szerbiának 7.186.862 lakosa volt, ebből 3.499.176 férfi és 3.687.686 nő, a lakosság átlagéletkora pedig 42 év volt. A soron következő összeírás nagyban foglalkoztatja a közvéleményt és tíz olyan dolog van, amit ezzel kapcsolatosan fontos tudni.

A mostani népszámlálás jelentősen különbözik a korábbiaktól, ugyanis a papíralapú formanyomtatványba történő kézi beírás helyett az adatokat elektronikusan viszik be az adatbázisba. Mind a 15.000 összeíró rendelkezni fog laptoppal, amire fel lesznek telepítve a népszámláláshoz szükséges programok, így ennek segítségével az adatok feldolgozása sokkal gördülékenyebbé válik.

Minden szerb állampolgárnak, aki közreműködik a népszámlálásban, törvényes kötelezettsége, hogy minden kérdésre pontosan válaszoljon. A pontatlan, vagy nem teljes körű információkért 20.000 és 50.000 dinár közötti szabálysértési bírság jár.