Szeptember 30-án megemelték az egyes hitelek kamatait Szerbiában. Az emelés az euró alapú, háromhavi Euribort magába foglaló változó kamatlábú hiteleket törlesztő polgárokat érinti, ám míg egyesek számára ez komoly kamatnövekedést jelent, addig mindazoknak, akik fix kamatlábú euró- vagy dináralapú hitelt vettek fel, vagy már a hitel nagyobb részét törlesztették, nincs okuk aggodalomra, hiszen esetükben nem érvényes a kamatemelés – írja a Nova.

Az Euribor évek óta negatív, ám idén március óta értéke folyamatosan növekszik, ez pedig a hitelek törlesztőrészleteiben is érződik.

Míg év elején a háromhavi Euribor értéke -0,57 volt, addig szeptember 30-án 1,173 százalék volt, és a szakértők szerint ez a növekedés folytatódni fog. Ezért azoknak a felhasználóknak, akik változó kamatú euró alapú hitelt vettek fel, ezentúl magasabb törlesztőrészleteket kell visszafizetniük, amiről a bankok az év végén értesítik az érintett ügyfeleket.

A hat havi Euribort magában foglaló változó kamatozású euró alapú hitelek felhasználóinak esetében a törlesztőrészlet növekedése január elsejétől várható.

Fix kamat, változó kamat

A fix kamatozású hitelek havi törlesztőjét az Euribor érték változása nem befolyásolja, viszont az ilyen hitelek havi törlesztőrészlete főszabály szerint magasabb, mint a változó kamatozású hitelek részletei.

A Belgrádi Bankakadémia professzora, Zoran Grubišić szerint a változó kamatozású dinárhitelek esetében szintén változás várható.

„A dinárhitelek törlesztőrészleteit az Euribor helyett a Belibor emelkedése fenyegeti. Tekintettel arra, hogy a Szerb Nemzeti Bank hónapok óta emeli a referenciakamatot, emelkedő tendenciára számíthatunk az év végén. Azt, hogy mekkora lesz, senki sem tudja biztosan megmondani. Nálunk még mindig kétszámjegyű az infláció, ezt követi a referenciakamat. Persze aki fix kamatozású hitelt vett fel, vagy aki a hitele nagyobb részét már visszafizette, annak nincs oka aggodalomra” – magyarázza a professzor.