Felmentette a bíróság Mina Delić zentai újságírót, fotóriportert, lapunk külmunkatársát az a vád alól, amivel a zentai rendőrség terhelte, miszerint az országszerte zajló környezetvédelmi tüntetések során a múlt év decemberében Zentán ő szervezte meg a híd blokádját.

A zentai szabálysértési bíróság szeptember végén felmentő ítéletet hozott, amelybe a Danas napilap nyert betekintést, és amelyben az áll, hogy „a tett, amivel vádolják, nem számít szabálysértésnek” a perköltségeket pedig a bíróság költségvetési eszközökből kell, hogy fedezze.

Mina egyébként az eljárás során azt mondta, nem tartja magát felelősnek a szabálysértésért, amivel vádolják.

A fiatal zentai nő az Odbranimo našu okolinu – Védjük meg környezetünket elnevezésű Facebook csoportban osztotta meg a Környezetvédelmi Felkelés által szervezett tüntetésre szóló meghívót, amivel maga is támogatta ezt a megmozdulást.

zentatuntetes-

Környezetvédelmi tüntetés a zentai hídon (Fotó: Mina Delić)

A Danasnak elmondta, hogy jelenleg külföldön dolgozik, és akkor is épp külföldön tartózkodott, amikor az idézést kézbesítették neki, de múlt év decemberében behívták beszélgetésre a zentai rendőrségre, ahol közölték vele, őt tartják a zentai hídblokád szervezőjének, ezért vádat emelnek ellene.

– Mindaz, ami ezután történt, szédületes volt. Még a szerb kormány épülete előtti megmozduláson is mondtam beszédet. A civil szférából olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akiktől jogi és erkölcsi támogatást is kaptam, amiért rendkívül hálás vagyok. Amikor az állam lesújt az egyénre, a teljesen egyszerű polgárra, akkor az egy olyan totalitárius lépés, ami rendkívül demokratikus válaszlépést igényel. Ez pedig épp a civil szféra létezése, ami utolsó védőbástyaként tartja vissza a társadalmat a demokratikus értékek teljes összeomlásától – nyilatkozta Mina. Hozzátette, a polgári engedetlenséghez való jog az egyik olyan demokratikus érték, ami már megsemmisült.

– Teljesen hihetetlen és felfoghatatlan volt számomra az információ, hogy például egy tiltakozást be kell jelenteni, egy adott pillanatban, amikor olyan valamiért kell tiltakozni, amit az államapparátus támogat. Mennyire ellentmondásos dolog ez. A mi országunk, ami olyan, amilyen, vajon megengedne-e olyasmit, ami ellenkezik az érdekeivel? Ez is paradox. Az állam és annak személyes érdekei… Ahelyett, hogy közérdekről beszélnénk… Egyébként a rendőrségen azt mondták, hogy ha „szervezőként” bejelentettem volna az összejövetelt és engedélyt kértem volna rá, nem kaptam volna meg – magyarázta Mina Delić.

Hozzátette, az állami intézmények jelentős erőforrásokat pazaroltak el arra, hogy néhány egyszerű polgárt megleckéztessenek.

– Ezeknek a pereknek a költségeit végül a polgároknak kell megfizetniük – mutatott rá és figyelmeztetett, hogy nem szabad elfelejteni, miért is zajlottak azok a tüntetések, mivel, mint mondta, még nincs vége.

– A nagytőke mindig erőteljesen kopogtat a korrupcióra hajlamos házigazda ajtaján. De nekünk nincs szükségünk bányákra. Egyszerűen nincs erre szükség. Van termőföldünk, vannak ivóvízforrásaink és erdőink. Ez pedig teljes mértékben elegendő a minőséges és szép élethez – húzta alá Mina.

Elmondása szerint nevetséges volt, amikor elolvasta az ítéletet, ami azokkal a szavakkal kezdődik, hogy „A nép nevében” (U ime naroda).

– Úgy hiszem, akkor is ezt írta volna, ha bűnösnek találnak. De nem a nép nevében kiáltottak volna ki bűnösnek. A népnek ehhez a színjátékoz semmi köze. A nép ezen az oldalon áll, ahol én is vagyok – üzente Mina.

A zentai nő jelenleg Spanyolországban a Rio Tinto régi bányáinál tartózkodik, és azt tanulmányozza, milyen az élet a bánya környékén, mi történik a környezettel és a természettel, miután bezár egy ilyen bánya.

Mina Delić (Magánarchívum)