A helyzet egyre bonyolultabb Koszovóval kapcsolatosan, a Nyugat a maga módján szeretné ezt a problémát megoldani úgy, hogy azzal megfosszák Putyint attól a lehetőségtől, hogy a koszovói helyzetet hivatkozási alapként használja fel – jelentette be Aleksandar Vučić államfő szombat délelőtti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette azt is: nagy hiba volt az EU-ra bízni a probléma megoldását, amely most Szerbiától azt várja, hogy engedje meg Koszovó belépését a nemzetközi szervezetekbe, cserébe Szerbia gyorsabban csatlakozhatna az unióhoz. Leszögezte: a szerb államvezetésben „nincs hajlandóság” Koszovó elismerésére.

Az energiahelyzetről szólva elmondta: az elkövetkező 6 évben 12 milliárd eurót fektet be Szerbia az infrastruktúrába. Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel megállapodtak abban, hogy kőolajvezetéket építenek Magyarországig, de Észak-Makedónián keresztül az albániai Durrësig is szeretnének vezetéket lehelyezni. Jelenleg egyetlen kőolajvezetéke van az országnak, ami Horvátországon keresztül halad át.

A gázellátásról szólva kiemelte: soha nem volt ennyi gáztartaléka az országnak, mint most, és ha két hónapig egyetlen köbméter se érkezne az országba, akkor is lenne két hónapra elegendő gáz, áramot pedig 10 napja nem kellett importálni. A gáz ára belátható időn belül nem fog emelkedni, ha pedig sor kerül az áremelésre, az ésszerű mértékű lesz.

Az ország pénzügyi helyzetével kapcsolatosan elmondta: több mint 2 milliárd euró van az ország számláján, megítélése szerint a helyzet jó és stabil, az MMF-fel pedig folynak a tárgyalások a készenléti hitelről.

Európa legolcsóbb kenyere Szerbiában vásárolható meg, elég napraforgó, cukor, só van – mondta az élelmiszerellátást ismertetve, hiány pedig szerinte nem lesz semmiből.

November elsejétől, majd januártól is emelkedik a nyugdíj, összesen 20,2-20,8 százalékot. 12,8 százalékkal több fizetést kapnak majd a közszférában dolgozók, a minimálbér pedig 40.020 dinár lesz. A fiatalok is számíthatnak újabb 5000 dinárra.