Mihail Hodorkovszkij, száműzetésben élő orosz üzletember szerint az ukrán sikerek a hadszíntéren arra kényszeríthetik az orosz elnök környezetét, hogy saját életük védelmében távozásra késztessék Vlagyimir Putyint, akinek félelemre épített hatalma meggyengülhet az őt körülvevő emberek körében.

A korábban börtönre ítélt, most Londonban élő orosz milliárdos szerint lehetséges, hogy Putyin fél attól, hogy a környezete távozásra kényszerítheti. Ami ugyanakkor az elnök körül álló emberek számára újdonság, az az annak tudata, hogy a háború még csúnyább szakaszba fordulhat, és akkor mindnyájuknak vége lehet – fejtette ki.

Hodorkovszkij megfogalmazása szerint Putyin környezete egy gengsztermiliő, elnöki hatalmát a félelemre építi, vagyis, ha imázsa megkopik, akkor a tőle való félelem is csökken és a hatalma is veszélybe kerül.

Hodorkovszkij Vlagyimir Putyin egyik leghevesebb kritikusa, akit 2004-ben Oroszország leggazdagabb, a világ 16. legvagyonosabb embereként tartottak számon. 2003 és 2013 között gazdasági bűncselekmények miatt börtönben volt Oroszországban. Nemzetközi közbejárásra szabadult elnöki kegyelemmel. Jelenleg Londonban él és a Nyitott Oroszország nevű alapítványban dolgozik, amely az oroszországi ellenzék támogatására jött létre –írja a hvg.hu.