Stratégiailag és szimbolikusan is kiemelten fontos helyszínen történt robbanás szombat hajnalban a Kercsi-szorosi hídon, a Tamany-félsziget felőli útszakaszon. Ez a híd köti össze Oroszországot a 2014-ben megszállt Krím-félszigettel.

Stratégiailag azért jelentős, mert a híd az orosz csapatok fegyver, élelmiszer és üzemanyag-utánpótlásának is fontos útvonala. Szimbolikus jelentőségét pedig jól mutatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen adta át a hidat a megnyitóünnepségen 2018-ban.

A robbanás után leállították a járműforgalmat a hídon, ahogy a Moszkvából és Szentpétervárról Szimferopolba tartó legközelebbi vonatokat is.

Az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság szerint egy teherautó felrobbanása után omlott be a híd. Az első adatok szerint a történteknek nincsenek áldozatai.

Egyelőre sem a végrehajtás pontos módját nem lehet ismerni, és nem is vállalta senki magára.

„A Krím, a híd, a kezdet. Mindent, ami illegális, meg kell semmisíteni, mindent, amit elloptak, vissza kell vinni Ukrajnába, mint, ami orosz és a megszállással kapcsolatos, el kell kergetni” – írja Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij tanácsadója.

Putyin elrendelte egy kormánybizottság felállítását az eset kivizsgálására. Vlagyimir Konsztantyinov, a krími parlament elnöke szerint Ukrajna a felelős – írja a 444.hu.