Ami Szerbia és az Európai Unió külpolitikájának az összehangolását illeti, az elmúlt időszakban az arány jelentősen romlott: míg 2020-ban az összehangolási arány 64 százalékot tett ki, addig most, két évvel később ez a szám 45 százalékra csökkent, olvasható az Európai Bizottság Szerbiáról szóló éves jelentéstervezetében.

A dokumentumba, amelyet szerdán tesznek majd közzé, a Szabad Európa Rádiónak volt betekintési lehetősége, s a portál cikke szerint a jelentésben kiemelték, hogy Szerbia nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, míg az Európai Unió ezt megtette, válaszul arra, hogy az oroszok február 24-én megtámadták Ukrajnát.

„Szerbia több cselekedete és kijelentése is szembement az Európai Unió külpolitikai állásfoglalásával. Szerbiától azt várják, hogy elsősorban teljesítse a kötelességeit” – olvasható a dokumentumban, amelyben az is szerepel, hogy Szerbia továbbra is figyelmet szentel a bilaterális viszonyok előre mozdításában, azonban a jelentéstervezet arra is kitér, hogy a Horvátországgal kapcsolatos viszony feszült, és nem mentes az időnkénti politikai viszályoktól sem.

Ami Belgrád és Pristina viszonyát illeti, a dokumentum azt kéri, hogy halasztást nem tűrően tovább folytassák a megbeszéléseket, mivel a megegyezés sürgős és kulcsfontosságú Szerbia és Koszovó európai útja miatt.

Ami a korrupció elleni harcot illeti, a jelentéstervezet szerint Szerbia csak egy korlátozott előrelépést mutatott fel: az új ügyek és a jogerős ítéletek száma 2021-ben az előző évhez képest nőtt. Ami a szólásszabadságot illeti, ott semmilyen fejlődés nem történt, s aggasztóak az újságírók elleni fenyegetések és támadások.