A szerbiai háztartások az állam tanácsára valóban takarékoskodni kezdtek az árammal, így október első kilenc napjában 3,2 százalékkal kevesebb kilowatt áram fogyott az országban, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Viszont ahhoz, hogy kisebb legyen az áramszámlánk, Szerbia kormányának szeptember 17-i határozata szerint legalább öt százalékos megtakarítás szükséges – írja a Blic.

Egy kis odafigyeléssel néhány ezer dinárt megspórolhatunk Radovan Stanić, az EPS áramszolgáltatási ügyvezető igazgatója szerint.

“A téli időszakban az átlagos fogyasztás háztartásonként 401 kilowattóra volt a 2021 októberétől 2022 márciusáig terjedő időszakban. Ha egy háztartás a mostani tél ugyanezen időszakában 10 százalékos megtakarítást érne el, az összesen 980 dinár körüli megtakarítást jelentene az adott család számára. Aki 30 százalékot takarít meg, az akár 2200 dinárral is csökkentheti számláját. A nagyobb fogyasztók, például akik 2000 kilowattórát fogyasztanak, 10 százalékos fogyasztáscsökkentés esetén 7500 dinárt spórolnának meg” – mondta Stanić a köztévének.

A szakértők szerint a jelenlegi 3,2 százalékos megtakarítás nem kielégítő, hiszen így kicsi az esély arra, hogy az ország áramellátásához szükséges 15 százaléknyi hiányzó áramot hazai forrásokból elő tudja állítani az állam. A hiányzó áramot így borsos áron kell importálni.

Željko Marković, a „Deloitte Serbia” energetikai szektorának vezetője úgy véli, hogy a hiányt különféle megtakarítási intézkedésekkel igenis lehetne kompenzálni.

„Az, hogy a 15 százalékos megtakarítási cél megvalósul-e, attól függ, mennyire vesszük komolyan a takarékoskodást, mert az állam – ellentétben Európával, amely kötelező megtakarítási intézkedéseket és szankciókat vezetett be az előírások be nem tartása esetén – itt csupán ajánlja az árammal való takarékoskodást, amelyet kedvezőbb villanyszámlával ösztönöz. Személyesen úgy gondolom, hogy a kevésbé népszerű európai megközelítés alkalmasabb a megtakarítások elérésére.Ha nem vesszük komolyan ezt a helyzetet, nagyon könnyen megtörténhet, hogy hiába biztosít az állam elegendő pénzt az áramimportra, egyszerűen nem lesz mit megvásárolni. Ilyen helyzetben a korlátozások elkerülhetetlenek lennének. Az egyetlen módja annak, hogy ezt megakadályozzuk, ha a fogyasztást olyan szintre csökkentjük, amelyet saját termelésünkkel biztosítani tudunk” – mondta Marković a Blicnek.