Igencsak borúlátó felszólalásban kérte Bodzsoni István a Magyar Nemzeti Tanács tagjait, hogy fogadják el a médiaház 2023-as évre vonatkozó munka- és pénzügyi tervét. A Pannónia Alapítvány ügyvezetője szerint most nem az a feladatuk, hogy fejlesszék a tájékoztatási eszközöket, hanem hogy megtartsák azt, ami van. Bodzsoni arról is beszélt, hogy a fiókjukban három terv is lapul: ezek közül az egyik optimális, a másik a közepes, és akad egy harmadik is, ami egy minimalizált terv, amely csak arra koncentrál, hogy a médiaház, amelyhez a Pannon Televízió, a www.pannonrtv.com honlap, a Szabadkai Magyar Rádió és a Pannon Rádió tartozik, túlélje a következő egy-két évet.

– A mi feladatunk ebben a pillanatban nem az, hogy továbbfejlesszük a Pannont, hanem hogy megtartsuk azt, ami van. Hogy ez mennyire fog sikerülni, azt sajnos ebben a pillanatban nemcsak tőlünk függ, de a Pannon vezetősége készen áll arra, hogy a lehetőségek függvényében alakítsa a terveit és a napi gyártási folyamatot – közölte Bodzsoni, aki szerint az MNT-tagok elé kerülő terv visszafogott, de optimális. Az igazgató szerint, ha ezt meg tudják valósítani, ami az anyagi forrásokat illeti, akkor a Pannon zavartalanul és sikeresen tud működni.

– Ennek ellenére, lehet, hogy időnként áldozatokat és nem igazán népszerű és nem igazán fejlődés párti intézkedéseket követel majd tőlünk a helyzet, de alapvető célunk, hogy a Pannon RTV egy év múlva is a vajdasági magyar közösség legfontosabb és legnagyobb médiaintézménye legyen – mondta az ügyvezető, aki szerint a Pannon RTV az elmúlt egy évben egy komoly projektek megvalósítására képes és alkalmas intézménnyé nőtte ki magát.

– Amikor tíz évvel ezelőtt elkezdtük lassan építgetni az intézményt és amikor kiépítettük az új stúdiókapacitásokat, az most tartalmilag és szervezetileg is beért, összeforrt a társaság. Sajnos nagy kérdéssel kell szembenéznünk amikor a jövő évről beszélünk, mivel mindenki tudja, hogy a gazdasági válság, az infláció és az egyén nehézségek kérdésessé tehetik a zavartalan működést. Külön kihívást jelent számunkra az anyagi feltételek biztosítása: 2023 lesz az első év, amikor nem a fejlődésről beszélünk, hanem annak az átmentéséről és fenntartásáról, amit eddig elértünk – közölte Bodzsoni, aki külön ki hangsúlyozta, hogy a pénzügyi források esetleges csökkenésével, a piaci körülmények romlásával nekik is jelentős megszorításokkal kell számolniuk.

– Hogy ez pontosan mit jelent, azt most nem szeretném részletezni, de elmondom, hogy a fiókunkban három terv létezik: egy optimális, egy közepes, amely a feltételek részleges fenntarthatóságával számol, és egy harmadik, amely egy minimalizált terv, amely csak arra koncentrál, hogy túléljük ezt az egy-két évet. A Pannon RTV igazolta azokat az elvárásokat, hogy a Kárpát-medence és Közép-Európa legfejlettebb és legkomolyabb kisebbségi környezetben működő médiaintézménye legyen. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt a pozíciót fenntartsuk. Én személyesen minden emberért és a stúdióépület minden négyzetcentiméteréért keményen fogok harcolni. Nem biztos, hogy sikerrel járok, nem tőlünk függ – mondta a Pannónia Alapítvány ügyvezetője.

A Sajtószabadság értesülései szerint a Pannónia Alapítvány éves bevételének 67 százalékát a Magyarországról érkező támogatások teszik ki.