Az Európai Parlamentben legnagyobb képviselői csoporttal rendelkező Európai Néppárt (EPP), amely pártcsoportosuláshoz egyébként a Szerb Haladó Párt (SNS) is tartozik, közölte, hogy azok az országok, amelyek a háborús uszítók oldalán állnak, nem lehetnek uniós tagjelölt államok.

– Az EU nemcsak egy gazdasági közösség, hanem az unió értékeken alapul. Azoknak az országoknak, amelyek ennek tagjai szeretnének lenni, értékeiket is össze kell, hogy hangolják a mi értékeinkkel. Ez különösen vonatkozik az Oroszországgal szembeni politikára. A tagjelölt országok nem működhetnek együtt, és nem igazíthatják külpolitikai stratégiájukat egy háborús uszító országéhoz – közölték Rasa Juknevičiené és Paulo Rangel néppárti EP-képviselők.

Juknevičiené az Európai Bizottság jelentésének ismertetésekor úgy fogalmazott, a bővítés Európa egzisztenciális feladata.

Az EU-s országjelentés szerint Szerbia rontott a külpolitikáján

– Ez ugyanakkor a kontinenst érintő biztonsági kérdés is, és Oroszország megzabolázásának a kulcsa is egyben. Nincsenek többé szürke övezetek, befagyasztott európai perspektívák. Azok kritikus mértékben veszélyesek Európára. A bővítéssel megállíthatjuk, hogy újra agresszív rezsimek emelkedjenek fel szomszédságunkban. Ellenben a bővítés az egy kétirányú folyamat. Az EU-nak is először reformokra van szüksége ahhoz, hogy sikeresen bővíthesse ki a blokkot – magyarázta Juknevičiené.

Rangel kiemelte, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió rávilágított arra, hogy a Kreml imperializmusa Európában is tetten érhető.

– A Nyugat-Balkán lehet a következő front. A polgárok európai törekvése pedig kérdéses. A tagjelölt országok kormányainak komolyan kell venniük és végrehajtaniuk a tőlük elvárt reformokat, de maga az EU is reformokra szorul, intézményeit fel kell készítenie a bővítésre tette hozzá Rangel.

Aleksandar Vučić (Beta)