Szerbia az elcsalt választások után olyan kormányt kapott, amely Vučić politikájának régi és új végrehajtóinak keveréke, ezért omlik össze az ország – jelentette ki Borko Stefanović, a Szabadság és Igazság Párt (SSP) alelnöke.

A Nova című napilapnak adott interjújában úgy értékelte, hogy a kormány a korrupciót, a választások ellopását és a szervezett bűnözés folytatását képviseli.

Arra a kérdésre, hogy mit szól Marko Đurić külügyminiszteri megbízatásához, Stefanović azt felelte, hogy Vučić a leghűségesebb támogatóját „lökte be” Vučević kormányába.

„Ennél csak az a rosszabb, hogy továbbra is a rossz személyi összetétel és a rossz politika kombinációja sújtja Szerbiát, és az elszigeteltségbe taszítja. Talán a rezsim ezt még folytatja egy ideig a nemzetközi közösség egy részének hallgatása miatt, amelyet »megkentek« a nemzeti erőforrások értékesítésével és az ukrajnai lőszerexporttal” – mondta Stefanović.

Hozzátette, a június másodikán tartandó önkormányzati választások nem a választásról szólnak, az a rezsim másként gondolkodókkal való szembenézésének folytatása.

Hangsúlyozta, hogy az SSP és a SRCE tagjai, a Zajedno, a POKS és számos más közéleti személyiség nem bojkottálja a választásokat, mert – mint mondta – a június másodikán tartandó esemény nem nevezhető választásoknak.

„Amit a rezsim szervez, az nem választás, hanem az államapparátussal való leszámolás folytatása” – húzta alá Stefanović.

Hozzátette, az ellenzéki elvárások teljesítése nélkül kiírt választásokkal a kormány egyértelműen azt üzente, hogy nem akar semmin változtatni, az ellenzék egy része pedig úgy döntött, hogy nem kíván biodíszletként szerepelni azokon a tárgyalásokon, amelyeknek az eredménye semmilyen hatással nem lehet arra, hogy mi fog történni június 2-án.

Stefanović azt is hangsúlyozta, hogy Vučić 40 nap alatt 13,5 órát szerepelt az országos frekvenciájú televízió tájékoztató műsorában.

„Ezen nem fog változni a közszolgálati adókat leigázó Dragan Bujoševićtyel, az RTS igazgatójával folytatott tárgyalás sem, aki a rezsim szolgálatába állította a közszolgálati adót” – zárta Stefanović majd a végén elmondta, hogy az ellenzék folytatja a harcot a választási feltételekért, az ellenzék azon tagjai pedig, akik elálltak az újabb követelésektől, véleménye szerint visszatérnek az eredeti követelésekhez és azok mellett kitartva harcolnak tovább.