Az elmúlt tíz napban jelentősen megnőtt a Szabadkára érkező migránsok száma, jelentette ki Bojan Šoralov észak-bácskai körzetvezető és hozzátette, valamennyi biztonsági szolgálat a terepen van, de szóba került a létszámuk megerősítése is, írja a Subotica.com.

– Július elején a belügyminisztérium egy különleges rohamosztagot hozott létre a csendőrség irányításával, és ez ma is működik a városban. Ez az osztag többek között a városban mozgó migránscsoportokat is figyelemmel kíséri. Tudom, hogy a polgároknak kellemetlen, amikor felbukkannak utcáikban, de arra kérem őket, hogy semmiképp se vegyék kezükbe a dolgokat, hanem bízzák a rendőrségre, hogy végezze a munkáját, és bízzanak a csendőrségben, amelynek jelenléte mindennapos – üzente a város lakosainak a körzetvezető.

A szabadkai befogadóközpontban, amelynek kapacitása 160 személy, jelenleg 400 migráns tartózkodik. A központ működése a menekültügyi főbiztosság illetékeseivel folytatott tárgyaláson is felmerült. A megbízott elmondta, a tél közeledtével igyekeznek a befogadó központot is a körülményekhez alakítani.

Az illetékesek célja, hogy a biztonsági szolgálatok nagyobb létszámú jelenléte, hogy ezáltal csökkentsék a városon áthaladó migránsok miatti következményeket.

A felügyelőségek is a terepen vannak, és Šoralov üzent a vendéglátóknak is, bírságra számíthatnak mindazok, akik hamis papírokkal rendelkező, vagy dokumentumokkal egyáltalán nem rendelkező migránsoknak szállást biztosítanak.

– Eddig már tizenkét objektumot zártunk be. Nagyjából azért, mert éjszakai szállást adtak a migránsoknak, akik vagy hamis dokumentumokkal rendelkeztek, vagy nem is voltak papírjaik. Minden felügyelőség be lett kapcsolva ennek a problémának a megoldásába, és az ellenőrzést a jövőben is folytatni fogják – figyelmeztetett Bojan Šoralov.

Szabadkán egyébként a tanév kezdete óta az iskolák és óvodák környékén is megerősítették a rendőri jelenlétet.

A felügyelőség bezárt egy illegális bevándorlóknak szállást adó palicsi villát

Illusztráció (Subotica.com)