Pénteken éjszaka már negyedszer tartottak tüntetést Belgrádban az Informer bulvárlap ellen, amiért az interjút közölt egy nemrég börtönből szabadult sorozatos nemi erőszakolóval.

A Női szolidaritás szervezet által életre hívott „”Vegyünk kezünkbe az éjszakát” elnevezésű tiltakozáson „A dühös nők ma este felgyújtják a várost”, „Ne engedd, hogy bárki is elhallgattasson”, és hasonló feliratú transzparensekkel vonultak fel a tüntetők, akik ismét a kérdéses interjú visszavonását, illetve az erőszaktevők szigorúbb megbüntetését követelték.

Anita Marković, a Női szolidaritás képviselője azt mondta, a társadalom ismét cserben hagyta azokat a nőket, akik félelemben élnek az átélt erőszak miatt.

Emlékeztetett, hogy továbbra sem tettek eleget a szervezet azon követelésének, hogy vonják vissza az erőszaktevővel készült interjút, ami továbbra is elérhető az Informer YouTube csatornáján és elolvasható más internetes portálokon is.

A szervezők szerint azért tartották éjszaka a tüntetést, mert a nők olyankor érzik leginkább veszélyben magukat.